PIF ajándék Paminától!


Megkaptam az első PIF ajándékomat! Méghozzá a Babakiállításon, úgyhogy tripla örömöm volt, de arról majd csak 6-a után.

Azt sajnálom csak, hogy Paminával személyesen nem találkozhattam. Szóval gyorsan megnéztem még ott és nagyon megörültem mindannak, amit kaptam!
Először maga a csomagolás, egy télapós zsák fiús! színben, így majd azzal megyünk bevásárolni, a fiatalemberrel.
Aztán kapott egy autós párnát a kedvenc piros színében, rajta egy A betűvel. Mikor mondtam, hogy az ő rajta, és azt jelenti, hogy az ővé a párna, akkor megölelte! Na azt le kellett volna kapnom, ha van eszem és van nálam gép! Azóta is nagy becsben tartja!

És még kaptam egy hímzett gombos zsákot rózsás! anyagból (Pamina olvassa a blogom, a hsz-im és még figyel is arra amit írogatok), már lakó is vannak, mintha tudta volna, hogy szükségem van egy ilyenre.


És végül egy macis textilkép, aminek már a helyét is kitaláltam, csak nem tudni mikor kerül fel oda.


Szóval nagyon szépen köszönöm, mindegyik jó helyre talált, és mot már lassan én is nekilátok az én restanciámnak, mindenesetre fejben már megvannak az ajándékok!

( Az első fordulóból még egy hely kiadó!)

Megjegyzések

Monika üzenete…
Ez igen!Szép ajándékok!

Népszerű bejegyzések