December 21-Betlehem elkészítése és elhelyezése a termős asztalon-Tamás napja-Advent 4. vasárnapja-Advent 4. angyala-Téli napforduló
Azt hiszem ez is hosszú bejegyzés lesz. Úgy alakult, hogy advent negyedik vasárnapjára most nagyon sok minden más is esik. És ez valahogy ebben az éveben már nem az első eset :-)
Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.
Tamásról nem tudunk sokat. Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Jézus meghívta apostolnak, így Jézus legszorosabb baráti köréhez tartozott -- egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak. Az apostolok listájában Tamás neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel. Az első három evangélistánál tehát, akik egyébként nem is akartak a tanítványokról beszámolni, nincs állandó helye az apostolok listájában.
Jóval nagyobb szerepe van Tamás alakjának János evangéliumában. Szent János megörökítette azokat a vonásokat, amelyek ezt az apostolt minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik: Tamás a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember.
Tamás azokkal a szavaival, amelyekkel felszólította a többi apostolt: ,,Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!'' -- bár a küszöbön álló események miatt egy kissé lemondóan --, megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Innen érthető, hogy egy apokrif irat, a Tamás- akták -- amely arról tudósít, hogy csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig -- Jézus rokonát látja benne, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.
Szinte azt hihetjük, hogy János Tamással mindnyájunk ,,ősmintáját'' iktatta az evangéliumba. Neki köszönhetjük Krisztusnak azokat a szavait, amelyeket nem szívesen nélkülöznénk; azokat a szavakat, amelyek közvetlenül neki s nekünk is szólnak. És miként ő, mi sem válhatunk úgy szentté, hogy legyőzzük -- mi magunk! -- a hitetlenségünket, hanem csak úgy, hogy Krisztus az ő mindenható szavával és kegyelmével úrrá válik hitetlenségünkön: ,,Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahova megyek'' (Jn 14,1--4). Így beszélt az Úr a tanítványaihoz. És Tamás vajon nem mindnyájunk nevében beszélt, amikor bátorságot vett, és megfogalmazta kételyeinket, és feltárta szívünk sötétségét? Ahogy neki, úgy nekünk is ezt mondja feleletül Krisztus: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet!'' (Jn 14,6). Tamás azáltal vált szentté, hogy hittel fogadta Krisztus szavát.
János evangéliuma végén még egyszer szerepelteti Tamást. Egy egész perikópát szentel neki, amely az eredetileg 20 fejezetből álló evangéliumnak mintegy a csúcspontja és a záróakkordja volt: ,,A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: ťLáttuk az Urat!Ť De ő kételkedett: ťHacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!Ť Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, és köszöntötte őket: ťBékesség nektek!Ť Aztán Tamáshoz fordult: ťNyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba. S ne légy hitetlen, hanem hívő.Ť Tamás felkiáltott: ťÉn Uram, én Istenem!Ť Jézus csak annyit mondott: ťHittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!Ť'' (Jn 20,24--29).
Tamás ismét kételkedik: ,,Ha csak nem látom!'' És újra azt mondja neki az Úr, hogy higgyen. És most ünnepélyes hitvallást tesz: ,,Én Uram, én Istenem!'' Ennek ellenére nem marad el Jézus szemrehányása: ,,Hittél, mert láttál.'' Igen, az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva megfutamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése -- ez mind benne van. Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne, ahogy a szenteket is azért emeli oltárra az Egyház, hogy nekünk mutasson velük példát. A Tamásnak tett szemrehányás nekünk is szól: Hittél, mert láttál. De mit kezdjenek azok, akik majd ezután élnek, így eleve nem láthatnak, csak arra lesznek utalva, amiről ti, a tanítványok tanúságot tesztek? Nem, te nem azért vagy boldog Tamás, mert láttál. Azért vagy boldog, azért vagy szent, mert hittél! Mert boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.
A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg Tamás testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették az ünnepét. 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg Ádvent utolsó hetét, visszahelyezték július 3- ra.
A 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták arról tudósít, hogy az apostol Indiában hirdette az evangéliumot. Előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória. Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: ,,Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!''
Tamásnak Cézáreában látomása volt, így tudta meg, merre kell indulnia. Ezt mondta neki az Úr: ,,India királya, Gundaphar elküldte követét, hogy keresse meg neki a legjobb építészt, aki számára palotát építsen. Ezért kelj föl, téged küldelek neki.'' Az indiai követ rátalált Tamásra, és felismerte benne a világ legjobb építőmesterét. Hajóra szálltak tehát, és átkeltek a tengeren. Amikor megérkeztek a királyhoz, Tamás pompás palotát tervezett neki. Gundaphar tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát -- a tervnek megfelelően -- építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz.
Amikor húsz esztendő elteltével a király hazatért, sem a palotának, sem a Tamásra bízott aranynak nem találta nyomát, ezért Tamást a börtön mélységes fenekére vetette, és meg akarta büntetni. De meghalt a király testvére. Néhány nap múlva azonban -- élve -- a király elé járult, és ezt mondta neki: ,,Tudd meg, hogy az az ember, akit te meg akarsz kínozni és el akarsz égetni, Isten barátja. Az angyalok elvezettek a Paradicsomba, és ott mutattak nekem egy pompás palotát. ťEzt a palotát építette Tamás a testvérednek -- mondták --, de méltatlanná vált rá, hogy benne lakjon!Ť'' Gundaphar tüstént szaladt a börtönbe, és arra kérte Szent Tamást, bocsásson meg neki, és fogadjon el tőle ajándékot. Azt is megkérdezte Tamástól, miként lehetne az övé az égi palota. Tamás elmondta neki: ,,Nagyon sok palota áll az égben készen, hittel és alamizsnával lehet őket megszerezni. Hagyd hát, hogy megkereszteljelek, a kincseid pedig használd fel helyesen. Engedd, hogy előtted menjenek mennyei otthonodba.''
Másutt, India északi részén is hirdette Tamás az evangéliumot. Főleg az istenfélő asszonyok hallgatták szívesen. Nagy hatással volt rájuk Tamás képekben gazdag beszéde, mert sok mindenhez hasonlította az Isten szavát: olyan, mint valami szemkenőcs, amitől lelkünk szeme látóvá válik; olyan, mint az orvosság, amelytől akaratunk megtisztul a bűnös vágyaktól; olyan, mint a sebtapasz, amelytől begyógyulnak bűneink okozta sebeink; olyan, mint az étel, mert isteni szeretettel táplál bennünket.
A férfiak megharagudtak hitük miatt az asszonyokra, akik közt egy királynő is volt, és a király elé hurcolták az apostolt, s különféle kínzásoknak vetettek alá. Szent Tamásnak azonban nem lett semmi baja az izzó vaslemezen, mert Isten hűs forrást fakasztott; a tüzes kemencében is hűs szellő lengedezett, amikor belevetették. Végül arra akarták Tamást kényszeríteni, hogy egy ércbálvány előtt mutasson be áldozatot. Ő letérdelt, és ezt mondta: ,,Imádlak, Jézus Krisztus!'' Ebben a pillanatban elolvadt a bálvány, mintha csak viaszból lett volna. A szentély papja azt gondolta, hogy bosszút kell állnia istene nevében, ezért kardjával átszúrta az apostolt.
A hívők -- a hagyomány szerint azoknak a Tamás-keresztényeknek az ősei, akik Indiában még ma is élnek -- eltemették Tamás holttestét. Később a szír keresztények engedélyt kértek rá, hogy ereklyéit a maguk városába, Edesszába vihessék, azzal az indoklással, hogy nekik levelük van Krisztustól, amelyben az olvasható, hogy ők Szent Tamás különös oltalma alatt állnak. Valahányszor Edesszát ellenség fenyegette, lakói a város kapuja elé állítottak egy gyermeket, hogy olvassa fel ezt a levelet. Erre az ellenség minden alkalommal elvonult.
Mindenható Istenünk, kérünk, add, hogy örömmel üljük meg Szent Tamás apostol ünnepét, és benne közbenjáróra találva, a hit által életünk legyen Fiadban, Jézus Krisztusban, akit ő Urának vallott.
Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik:
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.
A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.
(…)
A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.
Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.
Tamás napjához elsősorban a betlehem elkészítése tartozik, azután sok-sok jósló népszokás, főleg persze időjóslás, hiszen ez a mezőgazdasággal foglalkozó embereknek nagyon fontos volt.
- Betlehem 
elkészítése: sokféle változat közül választhatunk manapság. HA időben nekikezdtünk, akár saját magunk is elkészíthetjük:textilből varrhatjuk (én pld. waldorf betlehemet szerettem volna, de az időmből ez évben sem futotta), köthetjük, horgolhatjuk, hímezhetjük, mézeskalácsból süthetjük, vesszőből vagy csuhéból fonhatjuk, fából faraghatjuk, agyagból is lehet készíteni, sőt papírból, ha már kifutunk az időből és persze sok más módon. Persze vehetjük az egészet készen, vagy csak a figurákat (mint én...), és készíthetjük saját magunk hozzá a körítést. Esetleg csak egy szép Betlehemet ábrázoló képet, képeslapot tegyünk az asztalra. A lényeg, hogy nekünk tetsző legyen és érezzük az ünnepélyességét, szeretettel helyezzük az asztalunkra, majd 24-én a fa alá. (én pld., most a gyerekszoba ablakára is tettem matrica formában, és mindennap elmeséljük a történetet, persze egyszerűsített formában).
elkészítése: sokféle változat közül választhatunk manapság. HA időben nekikezdtünk, akár saját magunk is elkészíthetjük:textilből varrhatjuk (én pld. waldorf betlehemet szerettem volna, de az időmből ez évben sem futotta), köthetjük, horgolhatjuk, hímezhetjük, mézeskalácsból süthetjük, vesszőből vagy csuhéból fonhatjuk, fából faraghatjuk, agyagból is lehet készíteni, sőt papírból, ha már kifutunk az időből és persze sok más módon. Persze vehetjük az egészet készen, vagy csak a figurákat (mint én...), és készíthetjük saját magunk hozzá a körítést. Esetleg csak egy szép Betlehemet ábrázoló képet, képeslapot tegyünk az asztalra. A lényeg, hogy nekünk tetsző legyen és érezzük az ünnepélyességét, szeretettel helyezzük az asztalunkra, majd 24-én a fa alá. (én pld., most a gyerekszoba ablakára is tettem matrica formában, és mindennap elmeséljük a történetet, persze egyszerűsített formában).Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.
Tamásról nem tudunk sokat. Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Jézus meghívta apostolnak, így Jézus legszorosabb baráti köréhez tartozott -- egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak. Az apostolok listájában Tamás neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel. Az első három evangélistánál tehát, akik egyébként nem is akartak a tanítványokról beszámolni, nincs állandó helye az apostolok listájában.
Jóval nagyobb szerepe van Tamás alakjának János evangéliumában. Szent János megörökítette azokat a vonásokat, amelyek ezt az apostolt minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik: Tamás a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember.
Tamás azokkal a szavaival, amelyekkel felszólította a többi apostolt: ,,Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!'' -- bár a küszöbön álló események miatt egy kissé lemondóan --, megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Innen érthető, hogy egy apokrif irat, a Tamás- akták -- amely arról tudósít, hogy csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig -- Jézus rokonát látja benne, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.
Szinte azt hihetjük, hogy János Tamással mindnyájunk ,,ősmintáját'' iktatta az evangéliumba. Neki köszönhetjük Krisztusnak azokat a szavait, amelyeket nem szívesen nélkülöznénk; azokat a szavakat, amelyek közvetlenül neki s nekünk is szólnak. És miként ő, mi sem válhatunk úgy szentté, hogy legyőzzük -- mi magunk! -- a hitetlenségünket, hanem csak úgy, hogy Krisztus az ő mindenható szavával és kegyelmével úrrá válik hitetlenségünkön: ,,Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahova megyek'' (Jn 14,1--4). Így beszélt az Úr a tanítványaihoz. És Tamás vajon nem mindnyájunk nevében beszélt, amikor bátorságot vett, és megfogalmazta kételyeinket, és feltárta szívünk sötétségét? Ahogy neki, úgy nekünk is ezt mondja feleletül Krisztus: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet!'' (Jn 14,6). Tamás azáltal vált szentté, hogy hittel fogadta Krisztus szavát.
János evangéliuma végén még egyszer szerepelteti Tamást. Egy egész perikópát szentel neki, amely az eredetileg 20 fejezetből álló evangéliumnak mintegy a csúcspontja és a záróakkordja volt: ,,A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: ťLáttuk az Urat!Ť De ő kételkedett: ťHacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!Ť Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, és köszöntötte őket: ťBékesség nektek!Ť Aztán Tamáshoz fordult: ťNyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba. S ne légy hitetlen, hanem hívő.Ť Tamás felkiáltott: ťÉn Uram, én Istenem!Ť Jézus csak annyit mondott: ťHittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!Ť'' (Jn 20,24--29).
Tamás ismét kételkedik: ,,Ha csak nem látom!'' És újra azt mondja neki az Úr, hogy higgyen. És most ünnepélyes hitvallást tesz: ,,Én Uram, én Istenem!'' Ennek ellenére nem marad el Jézus szemrehányása: ,,Hittél, mert láttál.'' Igen, az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva megfutamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése -- ez mind benne van. Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne, ahogy a szenteket is azért emeli oltárra az Egyház, hogy nekünk mutasson velük példát. A Tamásnak tett szemrehányás nekünk is szól: Hittél, mert láttál. De mit kezdjenek azok, akik majd ezután élnek, így eleve nem láthatnak, csak arra lesznek utalva, amiről ti, a tanítványok tanúságot tesztek? Nem, te nem azért vagy boldog Tamás, mert láttál. Azért vagy boldog, azért vagy szent, mert hittél! Mert boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.
A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg Tamás testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették az ünnepét. 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg Ádvent utolsó hetét, visszahelyezték július 3- ra.
A 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták arról tudósít, hogy az apostol Indiában hirdette az evangéliumot. Előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória. Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: ,,Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!''
Tamásnak Cézáreában látomása volt, így tudta meg, merre kell indulnia. Ezt mondta neki az Úr: ,,India királya, Gundaphar elküldte követét, hogy keresse meg neki a legjobb építészt, aki számára palotát építsen. Ezért kelj föl, téged küldelek neki.'' Az indiai követ rátalált Tamásra, és felismerte benne a világ legjobb építőmesterét. Hajóra szálltak tehát, és átkeltek a tengeren. Amikor megérkeztek a királyhoz, Tamás pompás palotát tervezett neki. Gundaphar tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát -- a tervnek megfelelően -- építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz.
Amikor húsz esztendő elteltével a király hazatért, sem a palotának, sem a Tamásra bízott aranynak nem találta nyomát, ezért Tamást a börtön mélységes fenekére vetette, és meg akarta büntetni. De meghalt a király testvére. Néhány nap múlva azonban -- élve -- a király elé járult, és ezt mondta neki: ,,Tudd meg, hogy az az ember, akit te meg akarsz kínozni és el akarsz égetni, Isten barátja. Az angyalok elvezettek a Paradicsomba, és ott mutattak nekem egy pompás palotát. ťEzt a palotát építette Tamás a testvérednek -- mondták --, de méltatlanná vált rá, hogy benne lakjon!Ť'' Gundaphar tüstént szaladt a börtönbe, és arra kérte Szent Tamást, bocsásson meg neki, és fogadjon el tőle ajándékot. Azt is megkérdezte Tamástól, miként lehetne az övé az égi palota. Tamás elmondta neki: ,,Nagyon sok palota áll az égben készen, hittel és alamizsnával lehet őket megszerezni. Hagyd hát, hogy megkereszteljelek, a kincseid pedig használd fel helyesen. Engedd, hogy előtted menjenek mennyei otthonodba.''
Másutt, India északi részén is hirdette Tamás az evangéliumot. Főleg az istenfélő asszonyok hallgatták szívesen. Nagy hatással volt rájuk Tamás képekben gazdag beszéde, mert sok mindenhez hasonlította az Isten szavát: olyan, mint valami szemkenőcs, amitől lelkünk szeme látóvá válik; olyan, mint az orvosság, amelytől akaratunk megtisztul a bűnös vágyaktól; olyan, mint a sebtapasz, amelytől begyógyulnak bűneink okozta sebeink; olyan, mint az étel, mert isteni szeretettel táplál bennünket.
A férfiak megharagudtak hitük miatt az asszonyokra, akik közt egy királynő is volt, és a király elé hurcolták az apostolt, s különféle kínzásoknak vetettek alá. Szent Tamásnak azonban nem lett semmi baja az izzó vaslemezen, mert Isten hűs forrást fakasztott; a tüzes kemencében is hűs szellő lengedezett, amikor belevetették. Végül arra akarták Tamást kényszeríteni, hogy egy ércbálvány előtt mutasson be áldozatot. Ő letérdelt, és ezt mondta: ,,Imádlak, Jézus Krisztus!'' Ebben a pillanatban elolvadt a bálvány, mintha csak viaszból lett volna. A szentély papja azt gondolta, hogy bosszút kell állnia istene nevében, ezért kardjával átszúrta az apostolt.
A hívők -- a hagyomány szerint azoknak a Tamás-keresztényeknek az ősei, akik Indiában még ma is élnek -- eltemették Tamás holttestét. Később a szír keresztények engedélyt kértek rá, hogy ereklyéit a maguk városába, Edesszába vihessék, azzal az indoklással, hogy nekik levelük van Krisztustól, amelyben az olvasható, hogy ők Szent Tamás különös oltalma alatt állnak. Valahányszor Edesszát ellenség fenyegette, lakói a város kapuja elé állítottak egy gyermeket, hogy olvassa fel ezt a levelet. Erre az ellenség minden alkalommal elvonult.
Mindenható Istenünk, kérünk, add, hogy örömmel üljük meg Szent Tamás apostol ünnepét, és benne közbenjáróra találva, a hit által életünk legyen Fiadban, Jézus Krisztusban, akit ő Urának vallott.
-Tamás napi népszokások:
Karácsony nagyhete már az ünnepi készülődés legpezsdítőbb időszaka. December 21-én, a csillagászati ősz utolsó napján, Tamás apostol sajátos emlékezete tűnik elő a népi kalendáriumból, akit a jó falatokról gondoskodó böllérek, meg persze a jószágot hizlaló gazdák is Disznóölő Tamásnak neveznek.
Tamás napjához számos - elsősorban disznóvágással kapcsolatos - hiedelem fűződik:
- Az ekkor vágott jószág hája, a "Tamásháj" nem avasodik meg, ezért gyógyításra alkalmas. Elsősorban kelések, nehezen gyógyuló sebek, kisgyermekek kiütéseinek a kezelésére használták.
- Az e napon leölt disznó sózott véréből is célszerű volt eltenni, mert a köszvényt tudták vele gyógyítani.
- Egyes vidékeken a Tamáshájat egy illatos kerti növény összetört levelével keverték, mivel e növénynek rontáselhárító erőt tulajdonítottak.
- Másutt tömjénnel, szenteltvízzel, vagy hagymával vegyítve használták.
- A Mura vidékén viszont úgy hitték, ezen a napon nem szabad disznót vágni, mert aki ezt teszi, annak Tamás minden évben megöli valami jószágát.
- Sokan mézet szenteltettek Tamás napján, mivel az egész évben használható baromfibetegségek gyógyítására.
- Göcsejben úgy tartották, aki ezen a napon disznót vág, annak minden évben valamilyen háziállatot kell vágnia ezen a napon, mert különben a jószágok közül elhullik valamelyik.
- Időjárásjóslásra is felhasználták a Tamás napján leölt hízót, mert úgy tartották, ha nagy lett a mája, csikorgós lesz a Karácsony.
- Jósoltak a frissen esett hóból is, mert ha Tamás reggelére beborította a tájat, boldog és békés Karácsonyt ígért.
- A férjhez menő lányoknak Tamás előestéjén célszerű volt az udvaron a vállukkal rázni a kaput, mert ha ilyenkor kutyaugatást hallottak, biztos kérőre számíthattak, sőt az ugatás irányából várhatták a jövendőbelit.
- Ha pedig elalvás előtt férfi alsóneműt rejtettek a párnájuk alá, minden valószínűséggel megálmodták a vőlegényük személyét.
- Advent 4. vasárnapja: ma délután/este, miután a nap lenyugodott, gyújtjuk meg az utolsó, negyedik gyertyát is az adventi koszorúnkon. Lassan vége a várakozásnak és megszületik a Megváltó.
- Advent 4. angyala:
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.
- December 21. a csillagászati ősz vége, és a téli napforduló. Innentől már hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az ésszakák, mindíg egy "tyúklépésnyivel", ahogyan nagymamám mondogatta.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe. Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták – láttuk – november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.
A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.
(…)
A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.
Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.
Itt röviden megtaláljátok, hogy egyes vidékeken, vallásokban hogyan ünneplik ezt a napot:
Megjegyzések