2012. március 9., péntek

2012/01. Foltvarrás: Húsvéti asztali futó - 1. rész

Azzal kezdődött, hogy nem volt már elég a meglévő cipősszekrényünk kapacitása. Most a mindennap használatos cipőkről essék szó. 5 embernek, azért van lábbelije rendesen, még akkor is, ha nem vagyunk cipőmániásak, és lássuk be, a gyerekek lába is egyre nagyobb, így a cipőik is egyre több helyet foglalnak el.

Miutána teraszt újraüvegeztettük, nyertünk egy kisebb szobányi helységet, amely télen ugyan csak napsütésben és kb. 0 C kinti hőmérséklet mellett használható állandóan, de kényelmesen elférnek a cipők, és a mindennapos készülődésben is nagyon hazsnos télvíz idején. Viszont a cipők csak nyúltak és gyűltek mindenfelé. Fejenként két pár, az összesen tíz...

Elhatározásra jutottunk, kell egy olyan cipősszekrény, amiben elférnek, plussz a gumicsizmák (4 pár, mert nekem is van a pocsolyás időkre).

Egy napig kerestük, míg végül megtaláltuk a fellelhetők közül a legjobban passzolót a rendelkezésre álló helyre, bár hozzá kell tegyem, én nem ilyet szerettem volna. Választásom nemigen volt, mert ez volt és kész.

És ami a lényeg, hogy a mérete: 210 cm széles. Na de pakolunk rá és karcolódik... 

Igen, ez így van, de nem mondom meg milyen megoldást találta  férjem rá, mert azt sem szeretem, és biztosan jó páran elájulnátok  a hallatán. Nekem már le sem esett a dolog rögtrön, mert megszoktam tőle, csak másnap. És akkor elhatároztam, hogy azért is varrok rá egy terítőt. 
Húsvétit. 
El is kezdtem, remélem jövő hét végére elkészülök vele, és remélem fel is rakhatom majd.

A héten valamelyik éjjel, mikor a telihold miatt nem tudtam aludni, kiszabtam, és felvasaltam a mintákat. Most jön a hímzés része. Öt blokból fog állni, és eredetileg piros-fehér színben terveztem, de én nem bírok ennyire egyszerű lenni sajnos, és belekeveredett nem csekély homokszín is.

Sok-sok tojás lesz majd rajta. Először arra gondoltam, hogy mindegyik egyforma hímzést  kap, vagy nem kap semmilyet, de a bonyolultság felé hajló lelkem ezt nem engedi.


Két blokk immár kihímezve várja a többit. Drukkoljatok, hogy ezzel most elkészüljek!

Persze sok mindent szerettem volna, csak ebbe a helységbe. Most azért is felsorolom magamnak, de ha ezzel a terítővel elkészülök, akkor teljesen elégedett leszek.

1., Terítő a cipősszekrényre (2 db), egy legyen kész.
2., Textil kaspó (2 db)
3., A hintaszék új huzata
4., Ülőpárnák
5., Textil húsvéti díszek: nyuszik, tojások, csibék
6., Festett tojások
7. Ajtódísz

Így hirtelen ennyi jutott az eszembe, így is a következő 6-7 évre lesz mit csinálnom :-)

És nem bánnám, ha valaki felhomályosítana arról, hogy ez most foltvarrás, vagy quilt lesz...
csak egyszerűen...

3 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Úgy irigylem azokat, akik ennyire célirányosan terveznek! Helyes kis húsvét készülődik nálad, pláne, hogy a piros pöttyöset én is nagyon kedvelem.

ezkriszti írta...

Ez de helyre bejegyzés lett! :) Szerintem elnevezésnek jó lesz a foltvarrás is. Ha más angol szót nem használsz a leírásban, akkor ezzel miért tennél kivételt.
Fehér-piros-homokszín? Jól hangzik!

Amaranta írta...

Anice, nem mindíg volt ez így :-)

Ezkriszti, köszi, akkor maradok a foltvarrásnál. Le is javítom a címben is. Azt hittem van különbség.