Levendula Tündér




Szóval ő született most! Levendula lábai készültek a fehér alapon lilahímzéses anyagból. A többiből is tündér lesz majd.

A nagy kedvencem, szívvel-lélekkel varrtam, teljes révületben. Ilyesmit először Narancsvirág készítésénél éreztem, de ott nem tudtam teljesen belemerülni a munkába.

Most viszont a férjem esténként eljátszott a kisfiunkkal, megfürdette, vacsoráztatta. Nekem csak lefektetni kellett és tűrte, hogy utána rögtön ültem a varrógéphez. Nagyon köszönöm neki, hogy ilyen türelmes volt.

Először nem akartam neki szárnyat, mert annyira jól sikerült a felsőrész háta (szerintem).



Kitaláltam a haját és kicsit bajban voltam, hogyan is valósítsam meg, de úgy érzem, még jobban is sikerült mint, ahogyan terveztem. Az arca neki is hímezve van.



A szárnynélküli kép, talán így is maradhatott volna, nade mégis csak egy tündérről van szó, aki szeret ide-oda röpködni. Ezért is az enyhén kócos hajzat. És IMÁDJA A KATICÁKAT! Ezek különleges ékszerkaticák ráadásul :-)



Ilyen lett volna az eredeti szárnya, de nem illet hozzá.

Gépi tűnemezeléssel csináltam, vízben oldódó hímzésalátétre. Először rózsaszín réteget, aztán néhány fémszálas hímzőcérna, lila gyapjúréteg következett és összepunchingoltam a rétegeket. A végén színátmenetes metallik cérnával szabad gépi tűztem. Kimostam, és szárítottam. Kicsit féltem, hogy nem lesz elég merev, de szerencsére nem így történt.


Aztán mikor hozzápróbáltam levendulához, láttam, hogy nemigazán passzol hozzá. Ezért négyfelé vágtam és az alábbi képen látható módon állítottam össze. Még egy kis tűzés és kész is van. A tartás aígy méginkább jobb lett.

Megjegyzések

Ahama üzenete…
Irtó helyes lett:))
Szuper a rengeteg jópofa és profin kidolgozott részlet. Nem hiába vannak csodagépeid.
Gratularissimo !
ezkriszti üzenete…
Nagyon jó! Szabásminta honnan van? A különleges, egyedi szárnyat nagyon irigylem.
KicsiKató üzenete…
Le a kalappal előtted, ez csodaszép!!! Azt ne mondd, hogy a lábait kifordítgattad...
Kata üzenete…
Eszméletlen jó lett! Mindene tetszik. :o))
Hihetetlen, hogy mit hozol ki magadból és a szuper gépedből! Nagyon tetszik a végeredmény!
Az az arckifejezés csúcs! Nagyon ügyes vagy!!!
Grat a férjedhez is! Nagy kincs az ilyen ember a háznál! :o))
Mamis üzenete…
Olvastam a játékot de az életben ki nem találtam volna, hogy ez lessz belőle!Nagyon-nagyon jó!
Kicsoda üzenete…
Hat ez a baba...!!! ezert erdemes volt a gepet megvenni, mert nagyot lokott rajtad, ennek mindene preciz es szep.
A zokni meg csalas, en azt hittem sokkal nagyobbak a csikok es ugy ereztem, hogy a nyugaggyal beletalaltam:-) legkozelebb valami merteket tegyel melle, mert nekem kell az a szivecske:-)))
katafolt üzenete…
Nagyon-nagyon tündér!!!Ezt nagyon megérlelted(nekem a katicák picit plusszban vannak,mert pont azt szeretem benne,h.teljesen monokróm,de
ez csak az én bogaram,:-),teljesen rendben van így is!)
Amaranta üzenete…
Köszönöm Lányok! Hihetetlen egyébként, hogy mennyit jelent egy olyan gép, amivel varrni is lehet. A másikkal nem tudtam ennyire beráncolni a szoknyát, mert egyszerűen nem vitte és még sorolhatnám. Úgy varr, mint az álom.

Az szm-et felteszem majd a babaás topicra. A következőnél azért váltosztatni fogok rajta kicsit.

Egyébként hihetetlen, mennyit kivett belőlem mire elkészült. Most kezdek magamhoz térni. Tényleg egy más állapotban született :-)

A következő játéknál figyelek a mértékre, ígérem. Már félig-meddig ki is találtam!
36évi üzenete…
Nagyon tetszik a babád, az arca meg különösen. A háta-megoldás csodaszép, én lehet, hogy nem tettem volna rá a szárnyakat, annyira finom megoldás az a fűzős rész.
Nagyon gratulálok, tudod, ez tőlem nagy szám, nem vagyok egy babás. :)))
Lilang üzenete…
Csúcs szuper ez a levendula tündér.
Imádom :)
Névtelen üzenete…
Szia!

Nagyon bájos lett a Tündérke!
Egy technikai kérdés: a haját hogyan rögzítetted? Egyszer csináltam egy babát, szegényke elég rusnya lett, leginkább egy woodoo babára hasonlít... :/

Megtaláltam az öltöztetős babák mintáit, kérlek írd meg az email címedet és akkor átküldöm!! Köszönöm!
Amaranta üzenete…
Szóval köszönöm Évi. tényleg nagy dolog tőled!

Lilang! Tőled is köszönöm!

Luna!
A haját a következőképpen csináltam: Amilyen hosszúnak gondoltam, feltekertem egy kemény kartonra. Csak az egyik oldalon vágtam le róla. Egyenként tűvel behulztam körönként, elég sűrűn a fej anyagába. Ahol még korrigálni gondoltam, egy-egy szálat belehúztam. Középen, ahol össze van fogva, ott ritkább, hogy ne legyen nagyon nehéz. Nem tudom mennyire voltam érthető, de majd próbálok keresni hozzá anyagot.

A papírbabákat nagyon köszönöm!

matriarchia@freemail.hu
Judit üzenete…
Gyönyörű, ízléses, látszik a szíved-lelked!!!
lomaquilt üzenete…
Nagyon aranyos. Nem vagyok egy babás, de ezt megszeretném varrni. Várom a szm-t a babáson. Kisunokám Viola és hozzá illene a lilás árnyalat, de csak egyéves szülinapjára kapja. Most gyüjtöm a lilákat.
Amaranta üzenete…
Judit, Marianna!

Köszönöm nektek!

Az szm-et feltettem már a babásra, remélem megtaláltad! Ha nem akkor szólj.
Kata üzenete…
Tündérszép:))
Olvastam már korábban is a blogodat, de most egy pachwork takaró közepére keresek szép tündérkét...
Megengeded, hogy rávarrjam?
Timici üzenete…
szuper ez a baba, a legeslegjobban a haja tetszik a sok profi részlet közül:o) gratula!
Vera üzenete…
Véletlenül évedtem a blogodra, csak gratulálni tudok! gyönyörű ez a Levendula tündér! Igazán elvarázsol a kis arca, meg mindene! Élet van benne az már biztos!
lulu üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
lulu üzenete…
Nagyon tetszik az ötlet szeretnék én is ilyen szépet varrni de szabásmintát nem találtam.

Népszerű bejegyzések