Megpezsdültem :-)

Ma reggel különös levelet kaptam kicsiny falunk Önkormányzatától, nem csak a boríték volt névre szóló!


Kiderült, hogy mivel az elmúlt évben annyit nyüzsögtem a Baba-Mama klubban, számítanak a megjelenésemre a mai megbeszélésemen, ahol a 2009-es év kultúrális programját állítjuk össze. Nagyon örültem ám!


Szép kis program ígérkezük, ha 100%-ban megvalósul, az azért nagy előrelépés lesz, ha csak 75%-ban, az is szép teljesítmény.
Az én felelősségem lesznek a következők, mertmivel én javasoltam őket:
- Tavaszváró kézműves nap mindenkinek,
- Húsvétváró kézművesnap mindenkinek,

- Falubetlehem felállítása (ezt már többen terveztük, de a figurák elkészítését rám bízzák), ennek azért anyagi vonzata is van, február 15-ig kell benyújtanom egy költségvetés tervezetet hozzá, mert akkor fogadja el a közgyűlés a 2009 évi költségvetést. Szóval lesz egy kis munkám vele.

Valamint, azt hiszem aktívan részt veszek majd az ...... Hírmondó szerkesztésében, negyedéves megjelenést tervezünk és volt már, csak a ki csinálta elment. Valószínű, hogy ebbe majd csak besegítek.

Szóval izgalmas feladatok várnak, nem is baj, hogy kicsit jobban belefolyok majd a közéletbe, legalábbis nekem :-)), remélem nem fázok rá.

Bevallom, hogy jól esett, hogy elismerték a nyüzsimet, mert bármennyire nem a dícséretért csináltam, azért ez egyfajta visszajelzés, hogy nem hiábavaló az erőfeszítésem, és persze még egy baba-mama klubbos anyuka is szeret nyüzsizni, csak neki két gyereke van, az egyik még most lesz egy éves, tehát én pörögtem kicsit jobban, de jövőre, lehet, hogy ő fog :-)

Megjegyzések

Kaoka üzenete…
Ügyi vagy! Kívánom, hogy minden terved sikerüljön. :)
Julcsi üzenete…
Ó, hát ez igazán remek!
Kívánom, hogy bírjad szusszal és minden úgy sikerüljön, ahogy szeretnéd!
mmama üzenete…
Gratulálok, még Te lehetsz a helyi
" Főnéni "
ezkriszti üzenete…
Nekem meg az tetszik nagyon,hogy ...kézműves nap mindenkinek. Éljen a kirekesztés-mentesség. Apukák is szerethetnek fabrikálni.
Bea üzenete…
Hűha! Ez ám az elismerés!!! Gratulálok, nagyon ügyes vagy, és igazá jó az ötleteid!
bruercsi üzenete…
Hűha! Gratulálok! Nem kis feladatok és kihívások! Kívánom, hogy örömöd leljed benne!
Amaranta üzenete…
He,he,he, "Főnéni"! NA az biztosan nem, mert betelepülő vagyok, nem őslakos.

Ezeket a dolgokat előtte átgondoltam, nem belehebehurgyáskodtam magam. Majd felteszem a terveket folyamatosan és számítok ám az építő kritikákra!
Abile üzenete…
Az tényleg nagyon jó érzés, ha pozitív visszajelzéseket kapsz a munkádat illetőleg. Sok sikert és kitartást kívánok a továbbiakhoz!
Szömörce üzenete…
Gratula és sok kitartást :)Én is betelepülő vagyok, vagy ahogy itt mondják " gyüttment".
Bea üzenete…
Kedves Amaranta!
Köszönöm, hogy feltetted a kötött hajpánt leírását, elkészítettem a lányomnak, a blogomon megnézheteted:)) Nagyon tetszik!
Névtelen üzenete…
Szia!

Ez nagyon - nagyon jó dolog!!!

Nálunk a faluba nem nagyon vannak ilyen dolgok, kézművesség, vagy hasonló. :/

Majd tegyél fel képeket az ilyen eseményekről!!! :)
Amaranta üzenete…
Nálunk sem volt eddig, de ebben az évben már idítottak kosárfonást, és van három nyugdíjasunk, akik csuhészobrászkodnak. Az egyiknek a figuráit viszik majd Esztergomba is valamilyen kiállításra. A falu honlapján is kint van, csak kicsit nehéz megtalálni, de megkerestem neked:
http://www.isztimer.hu/showpicture.php?pic=543&lang=hu

Népszerű bejegyzések