Egy áánti kertész próbálkozásai, avagy, hogyan NE kertészkedjünk :-)

Nyár elején csináltam egy kis ágyást a kerítésen belül, a kapu mellé. Nem igazán úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Kicsi helyen sok növény :-(


Egyik fő bajom, hogy nagyon sokféle növényt szeretnék egyszerre. Nem tudok elszakadni, ettől a fixa ideámtól.

Most kicsi tátalakítottam, növeletem a területen, eldugtam néhány tavaszi virághagymát és átrendeztem kicsit az évelőket.

EZT SENKI NE CSINÁLJA UTÁNAM, mert az évelőket augusztusban kellett volna átrendezni, a tavaszi hagymáknak pedig már földben lenne a helye (mondjuk ottvoltak, csak máshol).

Ezután hagyni kellett volna az egészet, de már megint nem bírtam magammal, és a kert hátsó részéből (ahol mellesleg semmi keresnivalójuk nem volt), átmentettem ide még két krizantémot és mivel volt üres földterület néhány árvácskát.

Szóval ide teszem elrettentésül a képeket. Aki szép kertet akar, az inkább Ezkrisztihez nézzen be. Voltam olyan szerencsés és már állhattam a kertjében és csodálhattam a növényeit, az életben még szebb, mint a képeken.
Bónuszként az őszi ládabeültetéseim (ez most nagyképűen hangzott, mert sem tavaszi, sem nyári nem volt az idén), ezekkel azért valamennyire ki vagyok békülve. Csarab-krizi-csarab.
A krizantémot majd valamivel letakarom, ha már elintézte a fagy.

Megjegyzések

ezkriszti üzenete…
Ha már így meg lettem szólítva: :-)
Először is ne mond magadra hogy áánti kertész vagy. Max. kezdő. Szeretnél szép kertet, tudod is hogy milyet, nem lehetsz anti.
Lehet még bőven hagymásokat most is tenni, csak jobb nekik, ha már földben vannak, nem a zacskóban.
Árvácskák meg teljesen profik így csoportban.
Katbo-Réka üzenete…
Szerintem nem olyan szörnyű a kerted, mint ahogy Te azt el szeretnéd velünk hitetni.
Az akarás már fél siker. A hagymásokkal még nem késtél el nagyon, mert nekik a fagy a lényeg. Arra van szükségük a jövő évi virágzáshoz.
Kitartás és bizalom!

Népszerű bejegyzések