2012/02 Kézi varrás: Nagyon "cifra" mézekalács, és az inspiráció :-)


Még egy mézeskalács, ezúttal nagy méretben (Jó , lehet, hogy van ennél nagyobb is!). Így még cifrább (és láttam ennél cifrábbat is), mint az előzőek, de nekem nagyon tetszik. Meg is ölelgettem mikor kész lett.


Na és mi inspirált a szívek megvarrására? Nos, erre csak az utóbbi napokban jöttem rá. Lépten-nyomon egy regénybe botlottam, és jött a megvilágosaodás, miért is születtek meg a szívek.

Még múlt év (milyen furcsa is leírni, hiszen még most volt...) novemberben voltunk a Falukönyvtárban, és kivettem  Bálint Ágnes: Az elvarázsolt Egérkisasszony című regényét. Rémlett valami gyerekkoromból, és gondoltam felolvasom a fiamnak esténként. Aztán az első fejezet után rájöttem, hogy még  nem neki való, és nem is érdekli, mert ez egy lányoknak szóló regény inkább. 

Valamiért mégsem tudtam letenni, és a körümények is megengedték (minden gyerek kivételesen ágyban és aludtak is), hogy én vonuljak el vele, és olvassak. Ha gyerekkönyvet, akkor gyerekkönyvet...

Azóta sem bírok szabadulni a kis boszorkánytól, mindíg eszembe jut, meg-meg kísért, és ilyen mézeskalács szíveket követek el. Sőt, a kis boszorkány megvarrásán is erősen gondolkodom, azóta is. Érze Cukoranyó boltjának illatát, itt kisírt az orromban, pedig csak képzeletben jártam ott. AKi teheti olvassa el, akkor is, ha már felnőtt.


Már fent van a boltban!

Megjegyzések

ezkriszti üzenete…
Nagyon szép lett. Remélem elkel hamar.
Luna üzenete…
SZép lett :)
bruercsi üzenete…
Hihetetlen élethűre sikerednek ezek a mézeskalácsok imitátorok! :) Szinte érzem az ízét!!

Népszerű bejegyzések