2012. január 20., péntek

2012/01 Varrás: Ovis dolgok :-)

Ha a családnak annyit varrnék, mint az utóbbi hónapokban az ovinak, kompletten új ruhatárunk lenne már. Biztos volt más is, de jelenleg csak a 40 db adventi zsákocska az ovis jelekkel és az 5 db komplett fenyőfa jelmez jut eszembe, a karácsonyi fellépésre (képem még  nincs egyikről sem, persze!). 

Na és az utóbbi két hétben sem tétlenkedtem, de ezekről már képet is hoztam. Még tavaly májusban eldöntöttük, hogy kell az ovinak hímezhető logó, amely a nyár végén meg is született. Az óvónéni tervezte, és aki ismeri az Index, kreatív , Gépi hímzés fórumát, az ismeri Leo-t is, aki mintákat tervez. Ha kell pillanatok alatt, szóval gyors és pontos.

Először egyenpólóban gondolkodtunk a gyerekekenek és felnőtteknek egyaránt, méghozzá olyan alkalmakra, mikor kimozdul a faluból a kis csapat és mondjuk még összejön három-négy más faluból való ovis csapat. Szóval kistérségi közös program, vagy kirándulás van.

A legtöbb ovinak már volt, nekünk még nem, pedig igen praktikus, mikor keveregnek-kavarognak az aprónépek.

A szeptemberi szülőin felvetettem, hogy póló helyett, akár kabátra felvehető mellényeket kellene inkább varrni. Én az IKEA-s játszóház praktikus mellényeire gondoltam, szerintem ötletes, praktikus, nem kell nagyon a méretekkel játszadozni, mint a pólóknál.

Az elmúlt két hétben megszületett az első 10 db, mert azok jövő hét kedden már bevetésre kerülnek, a kísérő óvónénik pedig háromszögletű kendőt kapnak. 

Az anyag  IKEA-s DITTE méteráru, sárga színben, a ferdepánt pedig sötétpiros alapon, fehér tűpettyes pamut, saját készítés, 2,5 cm széles. Csak ha valakine esetleg segítség: 1,5 m széles anyagból, 1,5 m hosszúságban, háromszögre hajtva (ugye a ferdepánt miatt), 30 m pánt jön ki. Ez a mi esetünkben 10 mellény és egy kendő körbeszegésére volt elég. Na mire azt is leszabtam, összevarrtam, bevasaltam, utána meg a 10 mellényt körbevarrtam... Majd ki folyt a szemem. Persze tovább tartott a mellények és a kendők hímzése (amiből 1 db már az óvónéninél van, mert összesen 4 db készült).

A mellények oldalát gumi tartja össze, nem kell kötözgetni, mégis könnyen felvehető, ovisoknak ideális. A következő hetekben majd még 30 db készül, de annak már csak a szabását, hímzését csinálom én, a ferdepántozást két másik anyuka, ami nem baj, mert nem az erősségem :-(

Kendő egyenlőre ennyi és ha marad ferdepánt, akkor a többi széle is kap szegélyt, ha nem akkor így maradnak, csak beszegve.




Többféleképpen is hordható, nyakba, táskára, övre, derékra kötve is.

+1  ráadás:

Tavaly ősszel ünnepelte az ovink, 30-ik szülinapját. A jeles napra készítettem a Vendégkönyv borítóját, egy délelőtt alatt, és ekkor debütált a hímzésminta is :-)


+ még 1 ráadás:

Ez a tavaly előtti ballagók tablóképe, amit szintén én csináltam. Saját festésű molinóból, az egyik anyuka ötlete és rajza alapján. Valahova el is tettem. A fényképek és  a nevek is fel vannak rá varrva. Most is emlékszem, mennyire fájt az ujjam a végére...


6 megjegyzés:

Cicurka írta...

Büszke lehet az ovi rád :D. Ennyit varrni... Nagyon szépek lettek! És cuki a logó is.

Julcsi írta...

Őrület! Komolyan! Ennyit varrni, Ildi! Még szerencse, hogy hálásak:)

ezkriszti írta...

Ötlet, kivitelezés profi!!! Szerencséje van a falunak veled. :)

Amaranta írta...

Köszönöm lányok! Az az igazság, hogy jó látni benne a gyerekeket. :-)

Azért ha ezekkel végeztem, már a családnak varrok kicsit.

mmama írta...

Hú de sokat dolgoztál !
Nagyon ötletesek a mellények.

Amaranta írta...

mmama!

Köszönöm, holnap tesztelik őket :-)