2011. január 21., péntek

Téli Naptánc-Barettel és nyakmelegítővel


Nagyon beleszerttem ebbe a fonalba, még gombócként. 10 dkg volt belőle, azt gondoltam egy sapira elég lesz. De lett belőle még nyakmelegítő is. Jól rámsimul, így nem fázik benne a nyakam. Hétvégén szándékozom felavatni, remélem sikerül.
Sajnos a baretten kívül másfajta fejfedő nemigen áll rajtam jól, talán még a kendősapka, de az most egyrészt nem divatos, másrészt gyerekek mellett nem is praktikus.
A fejfedő a Barka kötősuli Aurora szettjének sapkaleírása alapján készült, az már bevált, és mivel ez szakaszosan festett fonal, csak sima mintát szerettem volna, hogy a fonal érvényesüljön. A passzrészt négyes zoknikötőtűvel kezdtem, a sima részt 5-ös körkötőtűvel folytattam. Csak az utolsó pár sornál kellett megint 4 tűre váltanom.

A nyakmelegítőt 130 szemre kezdtem, 7-es tűvel (mindegy, hogy egyenes, vagy körkötőtűt használunk), és felülről kötöttem lefelé, sima kötéssel (színén sima szemek, a visszáján fordított), oda-vissza haladó sorokkal.
Ezután 5-ös tűre váltottam és a következő sorban összekötök 2-2 szemet. Így 65 szemem lesz a tűn.
A továbbiakban 5 szem lustakötés, 55 szem sima kötés, 5 szem lustakötés a mintabeosztás. Így kötök egy számomra megfelelő hosszúságot. Ez az én esetemben 30 sor.

Közben elkészítjük a gomlyukakat, a munka bal oldalára eső lustakötéses részre (mivel felülről lefelé kütünk, ez később a nyakmelegítő jobb oldalára fog esni), a következőképpen:
- 1 sima, két szemet összekötünk, a szemet vissza tesszük a bal tűre, két szemet összekötünk, 2 sima .
A következő sorban:
- 2 sima, 2 szemet felszedünk a tűre, 1 sima (a többi szemet úgy kötjük, ahogyan mutatkoznak a nyakmelegítőn, vagyis fordítottan, mivel ez a munka visszája).
A következő sorban lekötjük simán a felszedett szemeket, így újra meg van az 5 lustakötéses szemünk.

Gomblyukak beosztása az első, 5-ös tűvel kezdett sortól számolva:
-az elsőt: az 5. sorban
- a másodikat: 15. sorban
- a harmadikat: 25. sorban kezdjük kialakítani.

A miután elértük a megfelelő szélességet, újra 7-es tűre váltunk, és minden szemben szaporítunk egyet (elölről szúrunk a szemben, simán lekötjük, majd hátulról, szintén simán, és csak ekkor emeljük le a szemet a tűről). Hat sort kötünk sima kötéssel, majd a hetedikben lekötjük a szemeket.
Igazából el is készültünk. Még felvarrjuk a gombokat, majd a fonalnak megfelelően kimossuk, és szárítjuk a kész darabokat.


2 megjegyzés:

mmama írta...

Mond meg mikor csinálod ezeket a gyönyörűségeket ?

Amaranta írta...

Napközben, mikor a kicsik alszanak, mert ha mocorgok, akkor bizony felkelnek rá. És esténként, tévézés közben a du-i tempó levezetéseként.