Kicsit elgondolkodtam...
Nézegettem a blogokat. és láttam, hogy Arcencilnél új bejegyzés van. Gyönyörűt varrt a szülésénél segítkező dúlának.
Rájöttem, hogy nem csak a férjem, hanem a dúlám is. Lehet, hogy varrnom kellene köszönet képpen neki valami szépet...
Ezen valahogy elgondolkodtam. Mert ki is a dúla? Próbálok visszaemlékezni mit is olvastam a terhességem alatt. Női segítő, olyan tapasztaltabb női barát, aki már szült, akiben megbízunk és a szülés alatt segít nekünk. Nem összetévesztendő a szülésznővel.
Gondoltam erre, de akkor az anyukám jutott eszembe és mégis arra jutottam, hogy a férjemet akarom magam mellett tudni. Nemigen tenném ki a daját anyukámat annak, hogy velem legyen a szülésnél, már csak azért sem, mert neki rossz élményei voltak annak idején. A férjemmel pedig nagy
on sok mindenen átmentünk már együtt, úgy éreztem, benne tudok a legjobban megbízni, persze az orvosomon kívül. Furcsa de nemigen ígényltem más jelenlétét. Biztonságot, nyugalmat adott, hogy velem volt, hogy támaszkodhattam rá, hogy csak magamra kellett figyelnem, szinte transzba vajúdtam és szültem, csak kellemes élményeket hagyott bennem.
on sok mindenen átmentünk már együtt, úgy éreztem, benne tudok a legjobban megbízni, persze az orvosomon kívül. Furcsa de nemigen ígényltem más jelenlétét. Biztonságot, nyugalmat adott, hogy velem volt, hogy támaszkodhattam rá, hogy csak magamra kellett figyelnem, szinte transzba vajúdtam és szültem, csak kellemes élményeket hagyott bennem.Rájöttem, hogy nem csak a férjem, hanem a dúlám is. Lehet, hogy varrnom kellene köszönet képpen neki valami szépet...
Megjegyzések
ott is.
Hiszen Mindkettőtökre tartozik a dolog, és ezért nem jár hála.
A megbecsülés az viszont fontos dolog
utána mindkét fél részéről.
A kissebbik fiunk volt bent a szüléseknél, és teljesen más kapcsolatot vélek felfedezni köztük,
mint a másiknál, akit nem engedett be a menyem.
Ha ujra kezdhetném én is igy csinálnám.
De ez csak az én véleményem.