2009. február 17., kedd

Kicsit elgondolkodtam...

Nézegettem a blogokat. és láttam, hogy Arcencilnél új bejegyzés van. Gyönyörűt varrt a szülésénél segítkező dúlának.

Ezen valahogy elgondolkodtam. Mert ki is a dúla? Próbálok visszaemlékezni mit is olvastam a terhességem alatt. Női segítő, olyan tapasztaltabb női barát, aki már szült, akiben megbízunk és a szülés alatt segít nekünk. Nem összetévesztendő a szülésznővel.

Gondoltam erre, de akkor az anyukám jutott eszembe és mégis arra jutottam, hogy a férjemet akarom magam mellett tudni. Nemigen tenném ki a daját anyukámat annak, hogy velem legyen a szülésnél, már csak azért sem, mert neki rossz élményei voltak annak idején. A férjemmel pedig nagyon sok mindenen átmentünk már együtt, úgy éreztem, benne tudok a legjobban megbízni, persze az orvosomon kívül. Furcsa de nemigen ígényltem más jelenlétét. Biztonságot, nyugalmat adott, hogy velem volt, hogy támaszkodhattam rá, hogy csak magamra kellett figyelnem, szinte transzba vajúdtam és szültem, csak kellemes élményeket hagyott bennem.

Rájöttem, hogy nem csak a férjem, hanem a dúlám is. Lehet, hogy varrnom kellene köszönet képpen neki valami szépet...

6 megjegyzés:

mmama írta...

Szerintem is jó ha együtt vagytok
ott is.
Hiszen Mindkettőtökre tartozik a dolog, és ezért nem jár hála.
A megbecsülés az viszont fontos dolog
utána mindkét fél részéről.
A kissebbik fiunk volt bent a szüléseknél, és teljesen más kapcsolatot vélek felfedezni köztük,
mint a másiknál, akit nem engedett be a menyem.
Ha ujra kezdhetném én is igy csinálnám.
De ez csak az én véleményem.

leda írta...

:)

Amaranta írta...

Ez tényleg így van, sokkal apásabb szerintem, mint egy fiútól elvárható, és az apja azóta is emlegeti a "szülését" :-), ez valami csodálatos élmény volt így kettesben, aminek a végén hárman lettünk. Engem az viselt volna meg, ha nem akart volna bejönni esetleg. Eszembe sem jutott, hogy kitiltsam onnan.

Szömörce írta...

Nálunk is ott volt a férjem, és én olyan is vagyok akinek nagyon fontos, hogy ott legyek. Én szeretek bújni, belekapaszkodni :)

lomaquilt írta...

Amikor én szültem, akkor csak egy kórházban lehetett apás szülés, a férjem pedig nem akart bent lenni. A fiaméknál apás szülés volt, de kórházban és ez volt a jó, mert mind a két szülés császárral végzödött, sőt a másodiknál még az is számitott, hogy hány perc alatt érnek be és hogy urológus legyen. A menyem közeli ismerőse dula, négy gyereket szült otthon, de nem tudta a menyemet rábeszéni az otthon szülésre. Most már örülünk is neki!

Amaranta írta...

Én sem szívesen szülnék itthon, mert bármi történhet. Persze ne történjen, de akkor is. Mi azért messze vagyunk a kórháztól aránylag.