Hullócsillag



Mármint a fonal neve. Már elkészültem vagy két hete, nagyon szeretem, a legnagyobb melegben is bizonyított. Bár már volt rajtam, sajnos megint nincs olyan képem, amin éppen rajtam van. Ezért csak így mutatom.

A minta egyszerű és 5-ös tűvel haladós is volt. Az ujja ugyan szűknek tűnik a képen, de mikor felvesszük, akkor bizony idomul hozzánk, az esése meg kifejezetten kedvez nekem. Imádom ezt a fonalat :-)

Nem tudom mennyire látszik, de a válla az nyitott, hogy egy kis csavar is legyen benne, és kellett az önbizalmamnak.





Hullócsillag vállvillantós rövidujjú felső

Mérete: 44-46

Hozzávalók:
Fonal: Barka Trend, Fesztivál: Hullócsillag 370 gr.
Tű: 5-ös bambusz

Modell: Saját


Minták:

Lustakötés:  Minden sorban sima szemeket kötünk
Csipke: a rajz alapján készül és itt kérek elnézést a "kockás" lap miatt.



Elkészítés:

Háta: 80+2 szemre kezdjük, és 2 sort kötünk lustakötéssel. Ezután a csipkemintval folytatjuk, egészen a karöltőig, ez az én esetemben 40 cm. Ekkor elkezdkjük kialakítani a karöltőt. Mindkét oldalon lekötünk egyszerre 1x3 szemet, majd 4 soronként 4x1 szemet, majd 2 soronként 4x1 szemet és ismét 4 soronként 4x1 szemet.
Közben a nyakkivágáshoz 60 cm-es magasságban leláncoljuk a középső 16 szemet. A két részt külön kötjük tovább. A nyakkörhöz még leláncolunk két soronként 3x1 szemet. 65 cm-es magasságban leláncoljuk a váll maradék (ha mindent jól számoltam) 14 szemét.

Eleje: Ugyanúgy készítjük mint a hátát, de a nyakkivágáshoz 50 cm-es magasságban leláncoljuk a középső 12 szemet.A két részt külön kötjük tovább és még két soronként  1x2 és 4x1 szemet fogyasztunk.

Ujja: 32 + 2 szemre 2 soros lustakötéssel kezdjük, majd a csipkemintával folytatjuk. Közben mindkét oldalon, 4 soronként 4x1 szemet szaporítunk. 12 cm után kezjük a fogyasztást, 4 soronként 4x1 szemet fogyasztunk. 14 cm után a szemeket rugalmas lekötéssel leláncoljuk.

Összeállítás: Összevarjuk a felső vállait és oldalait. Összevarrjuk az ujját, majd belevarrjuk a karöltőbe. Ha jól dolgoztunk, akkor nem ér a válláig :-)

Végül rövidpálcákkal  a nyak és karkivágást.

Megjegyzések

Irenka üzenete…
Klassz ez a felső, nagyon divatos és nőies a nyitott váll. Felvéve nem mutatod meg?
Iza üzenete…
Nagyon szép lett!A fonal szine is nagyon tetszik!:D
Amaranta üzenete…
Irenka!
Amint lesz lehetőségem megint felvenni és le is tudom magam fényképeztetni benne, felteszem. :-)

Iza!
Köszönöm, én is beleszerettem a fonalba.

Népszerű bejegyzések