2010. december 7., kedd

December 6.-Mikulás


Hetek óta készülünk, mert az ovis anyukákkal mesejátékot adtunk elő a gyerekeknek pénteken, és arra készültünk. Nem csak az ovis gyerekek voltak ott, hanem kisebbek, nagyobbak, szülők, nagyszülők. Élveztük mi is, a gyerekek is.

Aztán hétfő reggelre ide is ideért a Mikulás, az ablakba voltak a csomagok. Az ovisnak a csizmájába, mert neki már ekég nagy volt hozzá :-)

Mit is kért a Mikulástól? Természetesen HP-s varázspálcát és Tündérporos zacskót. Égen-földön nem lehetett kapni, mármint varáőzspálcát, úgyhogy vasárnap éjszaka remegő gyomorral készítettem egyet, a gyomrom azért remegett mert nem voltam biztos benne, hogy elfogadja. Na meg varrtam a tündérporos zsákot a rossz álmok ellen. Azért kapott egy elemes vonatot is meglepetésnek. Először a varázspálcára csapott le, majd karácsonyra készítek neki egy komolyabbat, de csak ennyi telt tőlem ilyen rövid idő alatt.

A kicsik csak csomagot kaptak még. A babavíznek örültek a legjobban, meg annak, hogy csörög :-)

Annyira örülük neki, hogy hisz a Mikulásban, hiszen még én is hiszek benne! Nem csak a karácsonynak van szelleme, hanem a Mikulásnak is. Csak gondoljunk bele, mennyivel szerencsésebek vagyunk, hogy nekünk külön jön, és nem egyszerre a Karácsonnyal. Az végül is a kis Jézus születésnapja és nem a Mikulás ünnepe. Nem is a Jézuska hozza nálu k az ajándékot, hanem az Angyalkák. Egy újszülött nem tud ajándékot hozni, legalábbis olyat amely kézenfogható. Átvitt értelemben persze igen, a szeretetet. Nem is kellene más ajándék...

... de ezt a pásztorok, meg a Napkeleti Bölcsek már elcseszték, mert vittek neki. Tehát ajándékozunk. Amíg a kicsik hisznek benne, addig az angyalok, bár ha jól belegondolunk utána is azok, ha sikerül meghitté tenni az ünnepet és olyan személyes ajándékokkal meglepni a szretteinket, amelyeknek ők örülnek és nem mi. Mi "csak" annak, hogy ők örülnek.

Na tisztára elérzékenyültem magamtól, úgyhogy megyek is...

2 megjegyzés:

krisz írta...

Azt kell hogy írjam teljesen együtt érzek veled....

Vacskamati írta...

Elcseszték a bölcsek? :DD
Nem lenen baj ez az ajándékozósdi sem, ha közben nem feledkeznénk meg a lényegről. :)

Végül milyen lett a varázspálca? Lehet, hogy egy szép göcsörtös bot is megtette volna.. Karácsonyra meg jöhet a varázsköpeny, és süveg? ;)