Tavaszváró kézműves délután_1. változat


Nagyon köszönöm mindenkinek az előző bejegyzésemhez tett megjegyzéseket. Jól esett a sok-sok biztatás, és az ötletek közül is lenyúlnék néhányat, ha nem baj.

Egységcsomagokat fogok csinálni, a képen látható koszorú lesz az egyik változat. Aztán lesz még egy és külön csak madárka, nyuszi, tojás, tulipán.

A koszorú fűzfavesszőből lesz, nekem csak peddignádam volt itthon, de az drága mulatság. A beszerzésével gondban voltam és írtam a Polgármester Asszonynak, hogy ha tud adjon ötletet. Szerencsére nagyon tetszenek neki az ilyesfajta kezdeményezések, úgyhogy ez a gondd megoldódott és úgy néz ki, hogy barkát is tudok majd szerezni.

Mikor a férjem este hazajött, csak biztatott, mint ti is, és ennek nagyon örültem. Úgy áll a dolog, hogy lesz aki vigyáz a kisfiunkra, amíg kézműveskedünk.

A szalag nem az igazi rajta, de csak ilyen volt itthon, majd péntek délelőtt azt még vennem kell. Addigra úgyis tudni fogom a színeket. Persze azért úgy hirdettük meg a dolgot, hogy mindenki hozzon magával amiből alkotni szeretne. Teher alatt nő a pálma felkiáltással, meg Több szem többet lát, majd kihozunk belőlük valamit.

A nyuszit, madarat, lehet, hogy a tojást is itthon előre körbevarrom, ott fogjuk kifordítani és kitömni. Aztán összeállítani a koszorút, amit persze ott fogunk megfonni, bár ez kicsit nagyképűen hangzik egy ilyen egyszerű munkafolyamatnál.

A következő napokban folyamatosan jelentkezem majd, és várom az építő kritikákat, nagyon sokat segítettetek eddig is.

Megjegyzések

ezkriszti üzenete…
Örömmel elfogadnám. Nagyon jó, tavaszváró hangulata van. Végülis mennyi idő alatt hoztad össze? Lehet, hogy írtad csak elsiklottam felette. Akkor ezer bocsánat.
Amaranta üzenete…
Tényleg, ezt nem is írtam... Ha az egyébdolgokat leszámítom, mint a legózás, és a fiatalember egyéb szükségletei, akkor egy tulipán kézzel varrva 5 perc, a koszorú 5 perc, a madárka 10 perc, meg a felerősítés is, az akkor 35 perc, de csak akkor, ha minden elő van készítve hozzá. Amúgy 1 óra volt, mert keresgettem, üresjárat, stb. Szóval szerintem gyakorlat nélkül simán meg lehet csinálni 2 óra alatt nem?
Kicsoda üzenete…
szerintem ha korbevarrod a madarat, az nagyon sokat segit! Egyebkent meg tok jo, bar en tuti raffiat tettem volna egy ilyen koszoruhoz:-)
Hajra, es annyira jo, hogy ilyenekkel foglalkozol!!!
Amaranta üzenete…
Ezt a raffiát már többen is mondtátok, akkor lehet, hogy szalag helyett azt veszek. De itthon nincs.
Szilvi üzenete…
Nagyon jó az ötlet, és a "mintadarab!
Sok sikert a kézműves délutánhoz!
Lonci üzenete…
Nagyon bájos kompoziciót találtál ki. Sok sikert kívánok a kézműves délutánhoz.

Népszerű bejegyzések