2009. március 7., szombat

Tavaszváró kézműves délután vagy traccsparti? :-)

A tavaszváró kézműves délutánból nem sok minden jött össze. Az időjárás is közrejátszott persze, de azért nem ez volt az igazi oka szerintem. Na nem baj, majd legközelebb.

Egyetlen egy érdeklődő volt, ő is csak véletlenül. Ketten varrogattuk az előkészített madárkákat és tulipánokat a tulajdonossal, amikor éppen nem kellett kiszolgálni a presszóban.

Készítettünk egy koszorút, kiválasztotta rá a madárkát, tulipánokat készrevarrta, én pedig végül felvarrtam a koszorúra.

Aztán befújt a szél egy csajszit és mikor meglátta mit is készítgetünk, lelkesen csatlakozott hozzánk, bár ő tulképpen csak beugrott. Beszélgettünk, varrogattunk. Kiderült, hogy textilállatokat és párnákat szokott otthon varrni, aztán eladja őket. A saját magának összeválogatott dolgokat elvihette, és megbeszéltük azt is, jó lenne néha így összejönni varrogatni. Mondjuk gyereknap körül bábvarrásra. Nem tudom, hogy végül mi is lesz belőle.

Délután 15:00-17:00-ig volt meghirdetve, én 19:00-kor jöttem. Elkészült kilenc madárka még a tavaszi presszodekorációhoz, meg számos tulipán, (a tegnapi nőnapra).

MAjd ha már lesz kép, akkor teszek fel ide.

Nehéz valami újba kezdeni, az biztos. Legalább megpróbáltam és nem találgatom azt, hogy mi lett volna, ha...

6 megjegyzés:

Anice kötős blogja írta...

Valahol mindent el kell kezdeni és kell hogy igazán híre menjen a kezdeményezésednek! :)Mindenképpen pozitív dolog amit csináltál!

Amaranta írta...

Már volt érdeklődő, aki nem tudott most eljönni, aki azt kérdezte, mikor lesz legközelebb.

szarvasmici írta...

Ne szegje kedved, ha úgy érzed ez sikertelen kezdeményezés volt. Talán ha majd annyira fincsi lesz az idő, akár kint a szabadban is megszervezheted ezt a dolgot, és akkor majd biztosan többen lesznek. Ne hagyd magad, nagyon jó volt az ötleted, és láttam, hogy sokat törődtél azzal, hogy jól sikerüljön. Csak így tovább! :)

Vacskamati írta...

Irigylésre méltó a kitartásod, de én is csak azt tudom mondani, csak így tovább! Lehet,hogy egy fecske még nem csinál nyarat, de azért mindig van egy,aki elsőként érkezik.. ;))

Boldogságos névnapot!! :)

Amaranta írta...

Köszönöm lányok! Majd próbálkozom még!

VAcskamati!

Köszönöm a köszöntést!

I LOVE YOU írta...

AV,無碼,a片免費看,自拍貼圖,伊莉,微風論壇,成人聊天室,成人電影,成人文學,成人貼圖區,成人網站,一葉情貼圖片區,色情漫畫,言情小說,情色論壇,臺灣情色網,色情影片,色情,成人影城,080視訊聊天室,a片,A漫,h漫,麗的色遊戲,同志色教館,AV女優,SEX,咆哮小老鼠,85cc免費影片,正妹牆,ut聊天室,豆豆聊天室,聊天室,情色小說,aio,成人,微風成人,做愛,成人貼圖,18成人,嘟嘟成人網,aio交友愛情館,情色文學,色情小說,色情網站,情色,A片下載,嘟嘟情人色網,成人影片,成人圖片,成人文章,成人小說,成人漫畫,視訊聊天室,性愛,聊天室,情色,a片,AV女優