Elefántok- a kezdetek


Szóval, szerettem volna én korábban egy nagy elefántos quiltet a nappaliba. Nemigen mertem belevágni, valahogy nem tudtam, hogyna is foghatnék hozzá. Bár a topictalin Évi mondata miszerint:

"A kétoldalas vetex a barátod!" (azt hiszem szó szerint ezt mondta :-)), majdnem elindított az úton, de valahogy mégsem. Azért még nem adtam teljesen fel, de!

Tegnap ugye kaptam akrilfestéket és vásznat, akkor miért ne a legnehezebb dologgal kezdjük a festést, mint elefántokkal?

Ma délelőtt elkészült a ceruzarajz, ha a kisfiam felébredt, elkezdünk festeni. Megígértem neki, hogy az elefántokat segíthet kifesteni. Azt már elhatároztam, hogy akármilyenre is sikerül, kiteszem a farra. Ha jó azért, ha rossz, akkor meg azért, hogy minél előbb másikat készítsek a helyére.

Inkább az utóbbi fog bekövetkezni, mert sem rajzolni, sem pedig festeni nem tudok. Viszont szeretnék!

Megjegyzések

mmama üzenete…
Nagyon haloványan látom még
kinagyitva is, de szerintem elefánt
formájú elefántok és még arányosnak is tünnek.
Nem tudom miért mondod hogy nem tudsz rajzolni .
Kiváncsi vagyok a kész képre.
Igen mindegyik vetex a barátod,
próbáld csak ki egyszer.
Sok sikert.
Lehet hogy egyszer a B.I. képek sokat fognak érni ?
Polyák Ildikó üzenete…
Te nem tudsz rajzolni??? AMúgy meg Isten éltessen, druszám.
36évi üzenete…
Na, méghogy nem tud...
És a köv. lépés legyen az applikáció kétoldalassal. Ezen rajz alapján egy semmiség... :))))
Abile üzenete…
Szerintem is szuper jó! De a legfontosabb az alkotás öröme és gyerkőccel együtt különösen nagy élmény!
Amaranta üzenete…
Köszönöm lányok, már csak azért is, mert egy iskolás is szebbet fest :-D

Hú, aha egy B. I. kép sokat fog érni, akkor gazdagok lesznek a gyerekeim :-)

Mindjárt felteszem, hogy ma mire jutottunk, majd meglátjátok, hogy nem sokra.
martimez üzenete…
Nekem tetszik,szerintem klassz lesz.Én aquarellcerkákba fektettem be...alig várom,hogy ki lehessen ülni(még nem csináltam én sem)

Népszerű bejegyzések