SBS, csak lazán, nőiesen, még a nyár színeiben


Már a múlt héten elkészültem vele, két pihenőidőnyi és két tévénézős estén. Kényeztettek a gyerekeim és aludtak. A hétvége már nem volt ennyire pihentető, főleg az éjszaka, de ha gyerekek van az embernek, pláne három, akkor ezek az időszakok is hozzátartonak. Miről is mesélnénk később nekik, nem igaz? Hiszen én is emlékszem a betegségek alatti mesékre, simogatásokra, a csak akkor főzött ételekre, a betegséget enyhítendő, és még mindíg hófehér nagymamám által hímzett, madeira-s szélű párnákra, amik a kérésemre csakis akkor kerültek elő.

Na de maradjunk a kendőnél. A fonal az Barka Trend, Fesztivál: Napernyő. El is kezdtem belőle egy nyári topot magamnak, de nem tetszett, így visszabontottam és két nap alatt született belőle ez a kendő. Ne is kérdezzétek, hogy miért, mert nem tudok rá válaszolni. Mintha önmagát horgolta volna meg. 

A fonalat most nem dícsérem, mert megtettem már a Csillaghullás felsőmnél. Imádom ezt is. 

A színkavalkádja miatt szerencsére nagyon sok ruhámhoz passzol. Nem bánom, hogy végül ez lett belőle...

... ééés, ahogy az időjárás jelentést hallgattam, ki fogom még tudni használni, 1-2 hétvégén.



Minta: South Bay ShewletteTündérlátta feltette a magyar leírását a Horgo blogra, az alapján készült. 
Fonal: Barka Trend Fesztivál: Napernyő (300 gr)
Tűméret: 8-as horgólótű

Fonalfogyasztás: 300 gr
Összes fonalfogyasztás: 241 gr + 300 gr = 541 gr.

Megjegyzések

Irenka üzenete…
Nem tudom, topnak milyen volt, SBS-nek varázslatos!
mmama üzenete…
Nagyon szép , akármi is a neve !

Népszerű bejegyzések