Pedagógusnap az oviban


A múlt hét csütörtökön tartottuk, mert olyan sűrű volt az ovisok programja (ballagás, évzáró, közös kirándulás), hogy ez az időpont tűnt békésen elérhetőnek.
Hagyományosan titkos szülői szervezéssel készülünk. Ebben az évben végül is én szerveztem meg, mert egyrészt én nyüzsögtem a legjobban, hogy mi lesz már, másrészt az ötletbörzén az én ajándékom nyert, amit nekem is kellett (mivel azt is vállaltam) megcsinálni. Kis műsort állítottunk össze, megjegyzem nem volt könnyű, mert igencsak kevés óvódásoknak írt vers létezik erre az ünnepre, valamint a zenét is igencsak nehezen tudtuk összeszeszedni, jobban mondva tudtam, mert egy anyukán kívül senki nem jelzett felém vissza semmit.
Azért verset sok kisgyerek tanult, és ezért nagy köszönet jár az anyukáknak, és azért a sok finom sütiért is amivel megkínálták az óvónénik utána a gyerekeket. Aztán nagy játék volt ebédig.

Azért kritikaként persze megkaptam, hogy rövid volt, és lehetett volna valami közöset is. Persze lehetett volna, csak akkor mindenkinek úgy kellett volna hozzá állnia, hogy igen, az összes gyerekkel találkozunk valahol és próba, vagy kétszer.

Ehhez képest az ajándékokhoz sem volt egyszerű összeszedni a praclikörvonalakat a 28 gyerektől, még szerencse, hogy időben hozzákezdtem. Így is végigvarrtam egy éjszakát és napot, hogy mindennel elkészüljek. Nem ragozom tovább, a képeken az is látszik, mihez kellett a sok kezecske, hogy egyedi ajándékot kapjanak a pedagógusok, nevelők. Az anyagra textilfilccel rajzoltam fel, amit vasalással rögzítettem.

Az anyag IKEA-s. Mindkettő az. A pöttyös az pár évvel ezelőtti szerzemény, az itthoni készletből.
Kétféle textil filccel dolgoztam, merthogy egy színből (pirosat és kéket használtam), nem volt egy elég a 8 kötényhez. A Crayola nagyon jól vizsgázott, pedig az volt az olcsóbb, a drága Marabu nem igazán hozta a formáját. Két kötényt bírt, a Crayola meg simán vette a hat kötényt, mint akadályt :-)

Megjegyzések

Luna üzenete…
Nagyon ötletes ajándék :)
Gratulaaa! :)
Amaranta üzenete…
Köszönöm, Luna! Jövőre ballag is majd Andráska, nem tudom mivel fogom felülmúlni :-)

Népszerű bejegyzések