Tanácstalan vagyok...

Ez most nem egy alkotós bejegyzés lesz, de mivel nem tudom, hogy mit tegyek, hogyan oldjam fel ezt a problémát, gondoltam kirom, hátha tudtok tanácsot adni.

Van egy kis előzménye a dolognak. Először is Andráskázt már egy ideje nagyon érdekli a test felépítése. Csontozat, izmok ilyenek. Néha elég nehéz is volt válaszolni a kérdéseire, de valahogy megoldottam.

Csakhogy a nyáron meghalt az anyósom testvére, aki eléggé szerette és a kisfiam is kedvelte. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy mi is történt. Nagyon öreg és beteg volt. Eddig a halált úgy kezelte, bármit is mondtunk neki, hogy majd a kórházban meggyógyítják. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy onnantól nincs tovább... itt viszont volt temetés, kimentek az apjával a temetőbe, mert menni akart. Magán a temetésen nem vett résztt. Valahogy tudatosult benne, hogy ilyenkor, a halál után a csontok a földbe kerülnek. Ez azóta is téma volt, próbáltuk feldolgozni. Pld. nem lehetett azt mondani, hogy öregek vagyunk.

Aztán múlt hét hétfőn azzal jött haza, hogy a fiúk nem engedték, hogy játszon velük (már most klikkesednek), és az a kisfiú, akivel egyébként játszani szokott azt mondta neki, hogy elvágja a torkát. Láttam, hogy nagyon megviselte, és ismerem a kisfiút, biztos, hogy nem magától találta ki, csak vele mondatták el. Szomorú volt és levert mikor mentem érte az oviba. Mivel a múlt héten szünet volt, és kezdett fájni a torka meg köhögött, itthon tartottam. Egész héten ez volt a téma, mondtam neki, hogy a kisfiú nem gondolta komolyan, butaságokat beszél.

Aztán ma azzal jött haza, és el is pityeregte magát, hogy azt mondták neki a fiúk, hogy ha iskolás lesz, akkor utána meghal. Szóval felfogta, hogy mia halál, és nem kér belőle. Próbáltam megnyugtatni, nem tudom, mennyire sikerült. Megint rosszakat álmodik...

Tudom, hogy került terítékre a halál, meghalt az egyik óvónéni apukája és az óvónéni talált rá. A szülők pedig gondolom bezséltek róla otthon. A legtöbb gyerek, amíg nem találkozik vele, nem veszi tragikusan, az én fiam igen.

Ráadásul az egyik kislány vidáman közölte, miközben öltöztünk, hogy a dédipapa kórházban van, nagyon öreg és beteg. Nem kívánom senkinek azt a riadalmat a fiam szemében. Sikerült még ott megnyugtatni, de ezután derült ki, hogy a fiúk azt mondták neki, meg fog halni.

Most erre mit mondjak? Megbeszéltük, hogy természetesen nem fog meghalni, nagyon sokáig fog még élni, sok iskolát kijárni, és utána dolgozni fog, felesége lesz, meg gyerekei, ahogyan apának is. És nem , mi még nem vagyunk öregek. És lehet, hogy meg sem hall, majd, mert feltalálják azt a gyógyszert, amitöl örökké fog élni. (ezt már csak dörmögtem mert hülyeség, de szemmel láthatóan megnyugtatta).

Aztán este megint előkerült a dolog. Megbeszéltük, hogy ha valaki megöregszik, vagy beteg lesz nem okvetlenül hal meg. Még nagyon sokáig élhet. Na de akkor , a nagymama testvére miért? Ekkor lementem a sejtek szintjére. Ez egyenlőre elég volt. Még hozzá tettem, (lehet, hogy nem kellett volna...), hogy csak a testünk hal meg a lelkünk nem. Az felrepül és angyal lesz belőle.

Ez tetszett. Elmagyarázta, hogy látott már ilyet, a köldökünkön keresztül kirobban és felszáll.

Na ekkor nem tudtam mit is mondjak.

Szerintetek, hogyan kezeljem le ezt az egészet? Ha legalább ismernék mesét ilyen témában, de nem jut eszembe egy sem.

Megjegyzések

Bea üzenete…
Hú, ez nehéz kérdés. Emlékszem, az én számomra milyen misztikus dolog volt az apukám halála. Nem ismertem, még képet sem láttam róla, és egy időben nagyon sokat kérdezősködtem róla. Nálunk meg nem volt téma, az én gyerekeimmel, mert nem volt olyan haláleset kicsi korukban. Viszont ha ennyire megviseli a kisfiadat, akkor lehet, hogy el kéne terelni a figyelmét egy idő után, vidámabb dolgok felé. vagy mseében eljátszatni vele- ez a gyerekpszichológusok tudománya... És És megnyugtatani azzal: ez a élet rendje.
Kicsoda üzenete…
Van egy konyv, mesek eletrol, halalrol es ujjaszuletesrol, ez talan segit.
Nalunk kicsit durvabb volt iden a helyzet, mert apukam, nagymamam, nagynenem halt meg es a fiuk mindegyiket jol ismertek. Szerintem ne probalj gyorsan segiteni, inkabb engedd, hogy meselje el mi bantja, mit gondol. Mi mindig azt mondtuk ha elszomorodtak, hogy meseljenek torteneteket, amikor egyutt voltak es vidam. Mikor a temetobe mentunk gyertyat gyujtani, akkor is ezt csinaltuk.
Aledi üzenete…
Azt hiszem alkati kérdés is, hogy egy gyerek foglalkozik-e, és mennyit, a témával. Az én fiam úgy 5-6 éves lehetett, mikor rákérdezett. Sokat gondolkozott rajta. Azt hiszem ilyenkor az a legjobb, ha sokat beszélünk vele, nem kerüljük a témát, ha rákérdez, megmondjuk mi miben hiszünk. Ha Istenben, az talán könnyebb, ha másban, nos az nehezebb. Én annak idején egy leegyszerűsített reinkarnációs elméletet adtam elő neki. Ő nagyon logikus, reál beállítottságú gyerek, tehát neki ez elég megynugtató volt, ti., hogy az anyag nem vész el...
A lányom sokkal lazább, felületesebb, ő nem foglalkozik ilyen témákkal, neki könnyebb :)
Monika üzenete…
Nehéz bizony! Most találtam neked egy cikket, mert van egy könyv,amire emlékeztem itt is ezt említik meg,a Janó-manó sorozatban/Agapé kiadó/.
http://www.magyarszo.com/fex.page:f95ac197-43cb-4cca-87ee-75b7be92f0af.xhtml
Ez egy keresztény kiadó, nézd meg előbb,hogy jó-e nektek?
Fantasztikus a kisfiad.:)
Az viszont rettenetesen durva,hogy már az oviban azzal riogatja egyik a másikat,hogy elvágja a torkát.:(
Tudod,hogy nem véletlenül lett pont torokgyulladása? Ettől....
Amaranta üzenete…
Köszönöm a sok segítséget!

Bea!
Éppen azzal nem lehet megnyugtatni, hogy ez az élet rendje. 4 és fél éves, és most értette meg, hoyg ez a dolog valami visszavonhatatlan.

Kicsoda!
Ez nagyon nehéz lehetett nektek! Nem próbálok gyorsan segíteni, csak még jobban odafigyelni rá. Tudom, hogy ezt neki kell feldolgozni, és úgy tudja, ha beszél róla. Csak félek, hogy valamit nagyon rosszul mondok esetleg, és félelmet táplálok mégjobban benne.
A könyv jünak tűnik, azt hiszem érdemes lesz megvenni, köszönöm!

Aledi!
Kínomban fordultam az angyalokhoz, mert a reinkarnáció bármilyen legyszerüsített is legyen, még érthetetlenebbé és félelmetesebbé tenné neki az egészet. Most még. Én először 14 évesen találkoztam a halállal, akkor halt meg a nagymamám, de otthon ápoltuk, volt idö felkészülni, és már nagy is voltam, hogy megértsem.

Mammka!

Köszönöm szépen a cikket, elolvastam és a könyvek is érdekesnek tünnek, azt hiszem ezek közül is lesz beszerzés. Söt, talán az ovinak sem ártana. A kereszténységgel semmi bajom, bár tudom néha úgy tünik, Ilywen szellemben nevelkedtem, de aztán jó néhány pap kiábrándított, inkább a viselkedésük, meg az amit mondtak. Hiszek Istenben, de nem hiszek mindent ügy el ahogyan azt belém akarják tölteni. Sok az ellentmondás.

Az oviban pedig csak azok a gyerekek fenyegetöznek ilyesmivel, akiknek fogalmuk sincs az egészröl, nem értik, még visszafordítható folyamatnak gondolják. Beszéltem az anyukával ma, és egy nagyobb gyerek szítja za egészet. Most ö a falkavezér és a kicsik meg bármit megtesznek. A saját testvére ellen fordul ha azt parancsolják neki, még akkor is, ha közben megjegyzi, hogy nem kellene. Az anyuka észrevette, hogy milyen megjegyzéseket tesz a kisfia, mert a nagyobb testvért is zavarta. Már megpróbált elbeszélgetni vele, és az óvónök is rászóltak. Ezt mondtam most el a kisfiamnak is, hogy nem érti a másik gyerek mit is mond, mert különben nem mondaná. Ez szemmel láthatólag megnyugtatta egyenlöre.
Garffyka üzenete…
Szia. Nálunk is téma volt és téma a halál, négyéves kisfiam időnként visszatér rá. Közvetlen környezetünkben nem volt haláleset, aminek így vagy úgy tanúja lett volna, inkább a mesékből (boldogan éltek, amíg meg nem haltak ... édesanyám, miért haltak meg, ha boldogok voltak?) és szintén az oviból összeszedettek alapján kérdez a halálról, illetve anyósomat úgy emlegetjük, hogy a felhők fölül figyeli őt és büszke rá.
Kérdezte, ő meg fog-e halni, válaszoltuk, hogy a természet úgy csinálta az életet, hogy egyszer mindenkié véget ér, de addig rettentően soksok év van még (milliómilliárd szerinte). Arra, hogy mi meghalunk-e azt válaszoltuk, hogy igyekszünk minnél később, csak rettentő sok év múlva és addig is mindig vele leszünk.
Egy dinós előadás után kérdezte, miért nem élnek ma dinók, magyaráztuk, a dinók kihaltak, de a mai madaraknak a dinók az őseik; kvázi, továbbélnek, mint madarak. Hasonlóan, mikor kétésfélévesen elolvadt tavaszra a hóembere, mutattam a kis virágokat, nézd, ezeket a hóemberből elolvadt hólé locsolta, így a hóember a kora tavaszi virágokban él tovább.

Én is megdöbbentem, mikor egyszer azzal állított haza az oviból, hogy azt mondták neki, hasbaszúrják ... ovis csoporttársak ... gondolom, otthon a szülők a gyerek jelenlétében hallgatták/nézték a híradót ...
Budai Detti üzenete…
:(
De nehéz néha....
MOst nagyon megértelek, mert nálunk is hasonló a helyzet: egyik közeli rokonunk nagyon beteg és tudjuk, hogy nemsokára bekövetkezik az elkerülhetetlen. Eddig nem beszéltünk róla Grétának, mert nagyon felizgatná: főleg, hogy nagyon szereti a családtagot.
Ugyanakkor van egy pszichológus barátném, akinek kikértem a témában a véleményét: először is küldött egy kis olvasmányt, majd hozzátette, hogy a lehető, legnagyobb természetességgel beszéljünk a dologról, és lássa rajtunk a bánatot, a félelmet, ugyanakkor próbáljuk elfogadtatni, hogy ez természetes- hiszen mindenki meghal egyszer.
/és itt most rácáfolok magamra- nekem is a vallás segít. Még akkor is, ha én magam nem vagyok hívő.../
ÉS szerintem Kicsoda módszere nagyon jó: jó emlékek kellenek és akkor könnyebb a feldolgozás is.
Ugyanakkor aggasztó, amit a társaitól hall.... Én mostanában az ovitól szabályosan félek: amit eddig nehezen felépítettünk 1 nap alatt bírják romokba dönteni.

Népszerű bejegyzések