Rendhagyó Adventi naptár 2010

(khmmm. először véletlenül a Cserebere blogra tettem fel, aztán gyorsan töröltem, mikor észrevettem, úgyhogy ott ne keressétek... Mea culpa, mea maxima culpa.)

Újra jelentkezem a rendhagyó Adventi naptárammal, mert felhívták a figyelmemet rá, hogy jövő hét végén Advent. Pedig most valahogy, az elmúlt évekkel ellentétben semmi karácsonyi hangulatom nincs, de hátha megjön a hátralévő pár nap alatt. Az összes gyermek beteg jelenleg :-(, úgyhogy fáradt vagyok, amennyire csak lehet, és még egy rövidke cikket is be kellene fejeznem a falulapba. :-)


Na akkor próbáljuk karácsonyi hangulatba ringatni magunkat...

Rendhagyó Adventi naptár

Kb.10-12(vagy még több...) éve jelent meg az eredeti változata egy Lakáskúltúrában. Sajnos már nem emlékszem melyikben, és egyenlőre nem találom az eredetit. Minden évben aktualizálom, de lényegében ez volt az eredeti, néhány kiegészítéstől eltekintve. A napokhoz kapcsolódó tevékenységek a 4 adventi vasárnap kivételével minden évben változatlanok, mert igazából a névnapokhoz kapcsolódnak. A képen az én 2 évvel ezelőtti termős asztalom van, dec. 21-én, Tamás napján napján.

A karácsonyhoz társítható növények

Ha kertünkbe már betelepítettük a várakozás díszeit, odabent se feledkezzünk meg róluk. Az ősz csonthéjas terméseit, az örökzöldek fásvirágait, a tobozokat, meg Ádám és Éva bűnbeejtő almáját tegyük egy tálra. Helyezzük köréje az évszakot jelző szobanövényeket, Mikulás nagy piros fellevelű virágját, karácsony virágzó kaktuszát, az éjféli születést a golgotai halállal összekötő krisztustövist, az „örjöngést” okozó, vagyis a lenti és a fenti világ titkait feltáró azáleát.
A Mária szenvedését jelképező ciklámen virága is ez idő tájt nyílik, de csak hűvösebb helyiségekben érzi jól magát. A karácsonyi kaktusz csak akkor virágzik, ha bimbózás után már nem mozgatjuk, ezért korábban vigyük téli helyére.
Az alábbiakban pedig napról-napra végigkövethetünk egy rendhagyó karácsonyi rítust, amely ha megtetszik később az adventi várakozás részévé válhat, beépülhet szokásaink közé, akár csak egy-egy nekünk tetsző tevékenységet kiragadva belőle.

Jó szórakozást és kellemes készülődést!

2010. november 28. vasárnap, Stefánia

Ez a nap Advent első vasárnapja.
- Adventi koszorú (k) elkésztése, az első gyertya meggyújtása, advent első angyala eljön hozzánk.
- Kialakítani a termős asztal helyét a nappaliba (vagy természetesen a lakás bármely nekünk tetsző pontján), elkezdhetjük feldíszíteni a lakást feldíszíteni.

2010. november 30. kedd, András, Andor
András nappal kezdődik az Adventi várakozás időszaka (kivéve, ha az adventi első vasárnap megelőzi)

- Fényesítsünk ki annyi piros, egészséges almát, amennyi családtagunk van és András napkor helyezzük el egy szép tálban vagy kosárban a kialakított termős asztalunkon.

2010. december 1. kedd, Elza
Amennyiben készítettünk adventi naptárt a gyerekekenek, ma kihelyezjetjük, és kezdődhet a visszaszámlálás. Nem muszály ám csokit beletenni, lehet a kis zsebekben minden napra egy-egy különleges mese, esetleg más országok karácsonyi szokásaival kapcsolatban. (ez a nap eredetileg nem szerepelt a naptárban, én írtam hozzá mert manapság már szinte minden csalásban van adventi naptár)

2010. december 4. szombat, Borbála, Barbara

- Ma kell a Borbála napi ágakat (9 db, de legalább 4db) levágni a gyümölcsfákról, vagy aranyvesszőről. Ha még nem volt tartós fagy az idén, akkor 1-2 napra be kell tenni a levágott ágakat a fagyasztóba, és csak azután vízbe tenni.

2010. december 5.vasárnap, Vilma

- A Mikulás ma éjszaka jár, ezért készítsük el a csomagokat és ha már mindenki elaludt akkor csempésszük bele a kisuvickolt cipőkbe, csizmákba, hogy reggel mindenki örülhessen neki.

- Advent második vasárnapja is ma van. Gyújtsuk meg a második gyertyát is a koszorúnkon. Ma éjjel jön le közénk Advent 2. angyala.

2010. december 6. hétfő, Miklós

- A mai napon kell elhelyezni a feldíszített cserepet a mikulásvirággal a termős asztalon.

( Ha valakihez nem ért oda reggelig a Mikulás, a mai napon biztosan megkapja a csomagot, elvégre nagyon sok helyre kell mennie.)

2010. december 7. kedd, Ambrus


- Mézeskalácssütés! A mai napon kezdjük a mézeskalácssütést (mivel Szt. Ambrus a mézeskalácssütők védöszentje is), saját jól bevált receptünk alapján. A díszítésre szánt mézeskalácsból néhányat helyezzünk el a termős asztalon, azokra pedig, melyeket a karácsonyfára – és nem megenni – szánunk, el ne felejtsünk lyukat készíteni!

2010. december 8. szerda, Mária, Marion

- A mai napon tegyük a cikláment (Mária virága) egy feldíszített kaspóban a termős asztalra.



2010. december 12.vasárnap Gabriella

- Ma kell készíteni az angyalkákat. Választhatunk egyszerű, papírból kivágottat, vagy bonyolult, saját magunk által varrt angyalkákat, a lényeg, hogy készüljenek.

Ne feledkezzünk el a gyerekeket is belevonni az alkotásba. Ők fogják élvezni az egészet a legjobban.

Készülhetnek a fára dísznek, vagy ajándékba egy kedves ismerősnek, de mindenképpen tegyünk belőlük négyet (advent négy angyala: kék, piros, fehér, lila) a termős asztalunkra is.
- Advent harmadik vasárnapja is ma van, este már három gyertyát fogunk meggyújtani az Adventi koszorún, és ma éjjel eljön hozzánk a harmadik anygal.

2010. december 13. hétfő, Luca, Otília

- A kidíszített tálkába Luca búza elvetése, majd elhelyezése a termős asztalon. 24-én este aztán a vacsoránál, mindenki ételére hintsünk az apróra vágott búzából, a következő boldog év reményében.

Ehhez a naphoz nagyon sok népszokás kapcsolódik. Ha van hozzá kedvünk válasszunk belőlük.


2010. december 17. szerda, Lázár, Olimpia

- Örökzöldek ágainak elhelyezése az asztalon (fenyőágak, lomblevelű örökzöldek ágai, pld.: borostyán, magyal, fagyöngy, vagy örökzöld fűszernüvények ágai, pld.: rozmaring, zsálya. Vigyázzunk a lomblevelű örökzöldekkel, ahol kisgyermek, vagy olyan háziállat van, amely hozzájuk férhet, mert a legtöbbjük MÉRGEZŐ!)

2010. december 19. vasárnap Viola Violetta

Advent negyedik. vasárnapja. Gyújtsuk meg a koszorúnkon az utolsó gyertyát is. Ma éjjel jön el a negyedik angyal is.

2010. december 21. kedd Tamás

- A betlehem elkészítése és elhelyezése a termős asztalon.

2010. december 23. csütörtök Viktória, Niké

- A termő ág elkészítése. Többfelé elágazó gledícsiaág feldíszítése apró díszalmákkal, dióval és kék szalagokkal. A kész mű elhelyezése a termős asztalon.


2010. december 24.szombat, Ádám, Éva SZENTESTE

- Díszítsük fel a karácsonyfát szokásainknak megfelelően és próbáljuk ezt az estét és a következő napokat szeretteink körében eltölteni.

BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Megjegyzések

mami üzenete…
Köszönöm szépen,nagyon jó.Cila
Amaranta üzenete…
Szívesen :-)
mmama üzenete…
Élvezettel olvastam !
Köszönöm.
December elején én is jövök a -Hogy volt- tal mert többen is kértétek.
Amaranta üzenete…
Mmama!

Nagyon várom már, és elgondolkodtam rajta mostanában, hogy nekem milyenek voltak a gyerekkori karácsonyaim... sok kellemes hangulat eszembe jutott.
melcsilla üzenete…
Kedves Amaranta!

Nagyon tetszik a rendhagyó naptár, megengednéd, hogy ennek megfelelően a blogomon közzétenném az én készülődésem egyes lépéseit?

melcsilla

Népszerű bejegyzések