December 5-e Mikulás elősetéje

Így várják a gyerekek nálunk, ahogy mi is gyerekkorunkban, csizmák az ablakban (na jó komódon, mert az ablakba már nem férnek be), és nem celofánzacskóban kapják majd az ajándékot, hanem (és ez a mi hagyományunk és újításunk), a tavaly varrt zsákokat tették ki csizmákra, amit a manók elvisznek az éjszaka és abba teszik az ajándékot. (némi óvintézkedésként nem karácsonyi terítő került a csizmák talpa alá)

Az egész napunk izgalomban telt, most este aztán be is volt sózva a csapat rendesen. Csak azzal értem némi célt, hogy a manók itt ólálkodnak és bizony figyelik intenzíven a gyerekeket, alszanak-e már, jól viselkednek/tek egész napon át.

Mielőtt ezt a bejegyzést írni kezdtem, Szera blogján jártam, és szomorú lettem nagyon. Kár elrontani a várakozást, a csodavárást. hiszen még én is hiszek a Mikulásban, nagyon is el tudom képzelni, hogy végig suhan az égen és egyszer igen is látni fogom. Mindazok ellenére hiszek benne, hogy tudom az eredetét, és még a Szera által beollózott cikkeket, hagyományokat is ismerem, utánaolvastam, előadást tartottam róla (nem gyerekeknek). Tudom, hogy szinte minden népnek meg van a saját hite és ezt elvenni nem lehet, nem szabad.

A téli ünnepkör az embereknek kicsi felszabadulást, szórakozást hozott a napi robotból, nem véletlen kapcsolódik sok napjához dologtiltás!

Amiről Szera blogjában olvashatunk, azokat a szokásokat igazából betiltották már akkor mikor megpróbálták bevezetni Mo-n, éppen az erőszakossága miatt, és a gyerekkere gyakorolt hatása miatt is. Mégis mennyire a felnőttekre jellemző, hogy még az én gyerekkoromban is voltak krampuszok a Mikulás mellett és volt náluk lánc, és virgács is. Sok gyerek kapott frászt tőlük, nem véletlenül. 

A mi világunk más már, mások az értékei (remélhetőleg azok), és nem véletlenül lett sokkal szimpatikusabb a jóságos Mikulás, manók, rénszarvasok, a titokzatos Télország. Nem baj ez. A mai digitális világban, kell egy kicsit más világ. Azt gondolom, ne vegyük el a gyerekektől, mert nagyobb kárt okozhatunk nekik, mint a krampusz a lánccal, virgáccsal valaha is okozott.

Ha annyir aragaszkodunk a Bibliához, a keresztény értékrendhez, akkor beszéljünk neki Szt. Miklósról, azzal nem hazudunk, és azzal sem, ha elmondjuk, ő volt az első Mikulás. A gyerek korának megfelelően, a kérdéseire válaszolva egyre több információt mondhatunk el neki. Minden, de minden folyamatosan véltozik, a szokásaink, a vallásgyakorlás maga. Ez nem baj. Az elutasítás, a nem elfogadás, a rossznak bélyegzés viszont baj. Formáljuk a saját értékrendünkhöz a szokásainkat, ne pedig vonjuk ii belőle magunkat. Biztosan el akarunk szigetelődni? Ha a válasz igen, akkor tegyük, de ne kényszerítsünk rá másokat is. A csodát mi teremtjük és mi vesszük el, kérdés, hogy érdemes-e elvenni? Hiszünk  a csodákban? A mesék által tanítjuk, segítjük át a gyermekeinket a nehézségeken?

Igen?

Akkor nincs miről beszélni, a  Mikulás létezik, és csak rajtunk múlik, milyen hagyományt teremtünk meg vele.

Lehet szép gyermekkori emlékeket adni, és lehet keservesen sivárat.

Megyek, mert várnak a manók. Ki kel nyitnom nekik az ajtót, hogy elvihessék a zsákokat. A bejövetelt a Mikulás majd megoldja, tudom, mert eddig is megtette minden évben :-)

És egy csoda, ami nem is olyan egyedülálló a mostani hosszú őszben. (visszatekintésí: ha Márton-napján a fákon vannak még a levelek, akkor hosszú, kemény télre lehet számítani). Kinyílt a rózsa.