Hatodik éve virágzik a Zsálya

Nem most volt, hat évvel ezelőtt és május 17-én, illetve előző nap este, hogy először virágzott a zsályám, akkor még nem a mostani helyén. Én meg nagy hassal kitotyogtam, hogy megnézzem. Csak éreztem a pukkanást, és éjjel 3 órakkor megszületett a kisfiam. 

Már alig várta a szülinapját, és a tortát, az ajándékokat. És furán hangzik, de a hatéves oltást is. A megbeszélt időpontban nem kapta meg, mert volt egy kis időpont félre értés a doktor nénivel, én még gyereket ilyen csalódottnak nem láttam :-)!

Sok minden történt az elmúlt hetekben, nem volt időm posztolni róla, de azt hiszem nem hagyhatom ki pont ezt. 

Csak másnap este ünnepeltünk, mert a születésnapján nem volt otthon apa, egy külföldi út miatt, ezért halasztottunk.

Itt voltak a nagyszülők is, először az egyik nagymama, ő a tortasütésbe is besegített, majd a szüleim, igaz egy héttel később, de nagy volt az öröm :-)

Az ünnepelt kérése volt, hogy emeletes, HP-s tortája legyen, saját készítésű marcipánborítást is kapott, látszik is rajta, hogy házilag készült, de nagyon finom volt. Az óvódába két egyforma tortát vittünk, mert sokan vannak, egy nem is lett volna elég.



Aztán egy héttel később is három torta készült, mire jöttek a szüleim, mert előre megünnepeltük a kicsik névnapját is. Nagymama készen vett marcipánfigurákkal készült, én meg a tortákkal. Andráskának pókemberes szülinapi, Aurának meseházikós (júl. 19.) névnapi pónilovas figurával, Agenornak (aug. 18.) névnapi, repülővel. A legnagyobb gondot a torták izesítése okozta, mert nem akartam egyformát. Ezért a pókemberes csokis lett. A pikóta és a krém is benne. Kívülről puncskrém, még kicsit megszínezve (nem volt több alapanyagom marcipánhoz és a városba nem tudtam bemenni), csurgattam rá olvasztott csoki pókhálót.







Az Auráé sima pikóta, annyi marcipánom maradt előző hétről, hogy zöld alapra került a házikó. Belül csoki, kívül puncsos és vaníliás krémmel.

Az Agenoré diótorta. a piskóta is és a krém is. A vaníliakrémet színeztem kékre és felhőket akapott maga alá a repülőgép.

Péntek este ünnepeltünk, másnap pedig szappanbuborékvadászatot rendeztünk az udvaron.




 Este Néptánc Gála volt Andráskáéknak is. Képet nem tudok mutatni, mert csak videó készült róluk. A szüleim is látták őket, nagy élmény volt nekik. Elég messze laknak és a betegeskedésük miatt nehézkesen utaznak. ritka az az alkalom, hogy pont úgy tudnak eljönni, láthatják valamelyik gyereket rendezvényen.

Megjegyzések

Hegemony77 üzenete…
Szépek a torták és aranyosak a gyerkőcök!
Monika üzenete…
Isten éltesse az ünnepelteket!!!!!Micsoda gyönyörű tortákat sütöttél és milyen sokat!!!!
Nekem is van zsályám, de nem mertem eddig nagyon megmetszeni,pedig meg kellett volna.
Amaranta üzenete…
Köszönöm szépen!
Mammka!
A zsályát lehet nyugodtan metszeni, a fás részeket is, bírja :-)

Népszerű bejegyzések