2012/06. Babavarrás: Levendulatündérek

Végre elkészültek! Hosszú kihordási idejük van ám a virágtündéreknek, mert  sok-sok feltételnek meg kell felelnie az embereknek, hogy tündérek szülessenek. Azért van ennyir ekevés belőlük.

Öten születtek összesen (lévén 5 levendulabokrom van), az egyikük kicsit hamarabb kirepült mint a többi, mondhatnám szárnyat kapott :-D. Ment Andráska leendő tanítónénijéhez hétfőn. A mobilomon van kép róla csak, de nem tudom elővarázsolni. A többiek még szárnyatlanul hevertek a héten.

Szóval nem könnyű a tündérek születése... szegénykéim teste már legalább két éve elkészült, aztán csak csücsültek a sötétben az UFO-s dobozban. Míg nem egy szép napon előleselkedtek és a ruhájuk anyaga is a kezembe került. Egy délután pihenőidőben (még az első kánikula előtt, mert akkor még aludtak a gyermekeim) elkészültek a cakkok a szoknyák aljára.

Aztán egy másik napon arcuk és hajuk is lett, majd egy következőn felöltöztek. Amúgy is kreatív napom volt az előtérben, (ez az egy), mert sok-sok ovis mellénynek a hímzése elkészült végre, sok-sok ferdepánttal és Aurának is sikerült felrajzolnom a nyuszit a pólójának (saját mű kérem!).

Aztán csak hevertek szegénykéim, bár már nem a dobozban, de egy polcon és várták a szárnyaikat, hogy megszülethessenek. 

Az ám, csak egy ilyen tündérszárny elkészítése, még géppel sem olyan könnyű. Mert az Aurorámnak van punchingoló talpa is, de még így is 1 hetembe tellett az öt szárnyat elkészíteni, a  lecsípett kis időkből, mert az előz kánikula óta, bizony nem alszanak a cseppek délután :-(. Pihenni pihiznek, de nemigen lehet az idő alatt varrogatni, csak esténként esetleg.

Közben megejtettem a levendulaszüretet (azért ez kicsit nagyképűen hangzott, el kell ismerjem) és kaptak egy-egy kis csokrot is. Hárman felkerültek a MESKA boltomba, az itt maradt négyből, a negyedik pedig indul ajándékba majd hétfőn. Most itt illatoznak mellettem.





Tündértánc betakarítás után, a következő évi bőséges termés reményében.



Megjegyzések

timke üzenete…
Nagyon gyönyörűek lettek , különösen a szárnyak tetszenek!
Remélem a Meskán gazdára lelnek.
Amaranta üzenete…
Timke!

Köszönöm, de jó, hogy írtál! Ha nem kelnek el, az sem baj. Igazából csak próbálkozgatok :-)
Hegemony77 üzenete…
Szépek a tündéreid! És tetszik a panorámás varró-helyed!
Bebi üzenete…
Csodaszépek! Gratulálok!

Népszerű bejegyzések