Rendhagyó Adventi Naptár 2011

Megint jelentkezem a rendhagyó adventi naptárammal. Semmi sem kötelező, csak azt valósítsuk meg belőle, ami még nem teher. Az Adventi időszak a várakozás, és nem a stresszes megfelelni akarás időszaka.

Ha eszünkbe jut, vagy úgy érezzük, hogy szükségünk van a megadott napi adventi hagyomány megvalósítására, akkor tegyük. Ha nem , akkor hagyjuk ki nyugodtan. Mindenképpen keressük viszont egy olyan helyet a lakásban, ahol nem kell kerülgetni,  nincs útban a leendő Termős Asztalunk. Boldog várakozást, és készülődést kívánok mindenkinek!


Rendhagyó Adventi naptár

A napokhoz kapcsolódó tevékenységek a 4 adventi vasárnap kivételével minden évben változatlanok, mert igazából a névnapokhoz kapcsolódnak. A képen az én 3 évvel ezelőtti termős asztalom van, dec. 21-én, Tamás napján (a tavalyiról nem készült kép)
A karácsonyhoz társítható növények
Ha kertünkbe már betelepítettük a várakozás díszeit, odabent se feledkezzünk meg róluk. Az ősz csonthéjas terméseit, az örökzöldek fásvirágait, a tobozokat, meg Ádám és Éva bűnbeejtő almáját tegyük egy tálra. Helyezzük köréje az évszakot jelző szobanövényeket, Mikulás nagy piros fellevelű virágját, karácsony virágzó kaktuszát, az éjféli születést a golgotai halállal összekötő krisztustövist, az „örjöngést” okozó, vagyis a lenti és a fenti világ titkait feltáró azáleát.
A Mária szenvedését jelképező ciklámen virága is ez idő tájt nyílik, de csak hűvösebb helyiségekben érzi jól magát. A karácsonyi kaktusz csak akkor virágzik, ha bimbózás után már nem mozgatjuk, ezért korábban vigyük téli helyére.
Az alábbiakban pedig napról-napra végigkövethetünk egy rendhagyó karácsonyi rítust, amely ha megtetszik később az adventi várakozás részévé válhat, beépülhet szokásaink közé, akár csak egy-egy nekünk tetsző tevékenységet kiragadva belőle.

Jó szórakozást és kellemes készülődést!
2011. november 27. vasárnap, Virgil
Ez a nap Advent első vasárnapja.- Adventi koszorú (k) elkésztése, az első gyertya meggyújtása,advent első angyala eljön hozzánk.
- Kialakítani a termős asztal helyét a nappaliba (vagy természetesen a lakás bármely nekünk tetsző pontján), elkezdhetjük feldíszíteni a lakást.

2011. november 30. szerda, András, Andor
András nappal kezdődik az Adventi várakozás időszaka (kivéve, ha az adventi első vasárnap megelőzi)
- Fényesítsünk ki annyi piros, egészséges almát, amennyi családtagunk van és András napkor helyezzük el egy szép tálban vagy kosárban a kialakított termős asztalunkon. Ezeket az almákat aztán őrizzük meg a 24-i családi vacsoráig. Akkor vágjuk fel egy nagy tálba, és egyen belőle mindenki, hogy a jövő évben egészséges legyen a család minden tagja. Persze csak, ha van kedvünk hozzá :-)

2011. december 1. csütörtök, Elza
- Amennyiben készítettünk adventi naptárt a gyerekekenek, ma kihelyezjetjük, és kezdődhet a visszaszámlálás. Nem muszály ám csokit beletenni, lehet a kis zsebekben minden napra egy-egy különleges mese, esetleg más országok karácsonyi szokásaival kapcsolatban. Ebben az évben nálunk a karácsonyi manóktól kapott kis üzenetek is helyet kapnak benne nap-mint nap, mert tavaly nagy sikere volt. (ez a nap eredetileg nem szerepelt a naptárban, én írtam hozzá mert manapság már szinte minden csalásban van adventi naptár)

2011. december 4. vasárnap, Borbála, Barbara
- Ma kell a Borbála napi ágakat (9 db, de legalább 4db) levágni a gyümölcsfákról, vagy aranyvesszőről. Ha még nem volt tartós fagy az idén, akkor 1-2 napra be kell tenni a levágott ágakat a fagyasztóba, és csak azután vízbe tenni. Azt hiszem erre ebben az évben nem lesz szükség, legalábbis ott, ahol én lakom. Most is deres, ködöd, fagyos minden.
- Ebben az évben erre a napra esik Advent 2. vasárnapja is. Meggyújtjuk a második gyertyát is a koszorúnkon. Ha nagyon figyelünk, megláthatjuk Advent második angyalát, aki ilyenkor száll le hozzánk.
2011. december 5.hétfő, Vilma
- A Mikulás ma éjszaka jár, ezért készítsük el a csomagokat és ha már mindenki elaludt akkor csempésszük bele a kisuvickolt cipőkbe, csizmákba, hogy reggel mindenki örülhessen neki. De az is lehet, hogy mire elkészülünk vele, már járt is a Mikulás és tele van az összes cipő csomagokkal :-)

2011. december 6. kedd, Miklós
- A mai napon kell elhelyezni a feldíszített cserepet a mikulásvirággal a termős asztalon.
( Ha valakihez nem ért oda reggelig a Mikulás, a mai napon biztosan megkapja a csomagot, elvégre nagyon sok helyre kell mennie.)
2011. december 7. szerda, Ambrus
- Mézeskalácssütés! A mai napon kezdjük a mézeskalácssütést (mivel Szt. Ambrus a mézeskalácssütők védöszentje is), saját jól bevált receptünk alapján. A díszítésre szánt mézeskalácsból néhányat helyezzünk el a termős asztalon, azokra pedig, melyeket a karácsonyfára – és nem megenni – szánunk, el ne felejtsünk lyukat készíteni!
2011. december 8. csütörtök, Mária, Marion
- A mai napon tegyük a cikláment (Mária virága) egy feldíszített kaspóban a termős asztalra.

2011. december 11. vasárnap, Árpád
- Advent harmadik vasárnapja  ma van, este már három gyertyát fogunk meggyújtani az Adventi koszorún, és ma éjjel eljön hozzánk a harmadik anygal.

2011. december 12. hétfő Gabriella
- Ma kell készíteni az angyalkákat. Választhatunk egyszerű, papírból kivágottat, vagy bonyolult, saját magunk által varrt angyalkákat, a lényeg, hogy készüljenek. Vagy esetleg gyapjúból.
Ne feledkezzünk el a gyerekeket is belevonni az alkotásba. Ők fogják élvezni az egészet a legjobban.
Készülhetnek a fára dísznek, vagy ajándékba egy kedves ismerősnek, de mindenképpen tegyünk belőlük négyet (advent négy angyala: kék, piros, fehér, lila) a termős asztalunkra is. Esetleg ezt már megtehetjük korábban sorban, ahogy eljönnek közénk.
2011. december 13. kedd, Luca, Otília
- A kidíszített tálkába Luca búza elvetése, majd elhelyezése a termős asztalon. 24-én este aztán a vacsoránál, mindenki ételére hintsünk az apróra vágott búzából, a következő boldog év reményében.
Ehhez a naphoz nagyon sok népszokás kapcsolódik. Ha van hozzá kedvünk válasszunk belőlük.

2011. december 17. csütörtök, Lázár, Olimpia
- Örökzöldek ágainak elhelyezése az asztalon (fenyőágak, lomblevelű örökzöldek ágai, pld.: borostyán, magyal, fagyöngy, vagy örökzöld fűszernüvények ágai, pld.: rozmaring, zsálya. Vigyázzunk a lomblevelű örökzöldekkel, ahol kisgyermek, vagy olyan háziállat van, amely hozzájuk férhet, mert a legtöbbjük MÉRGEZŐ!)
2011. december 18. vasárnap Auguszta
Advent negyedik. vasárnapja. Gyújtsuk meg a koszorúnkon az utolsó gyertyát is. Ma éjjel jön el a negyedik angyal is.

2011. december 21. szerda Tamás
- A betlehem elkészítése és elhelyezése a termős asztalon.
2011. december 23. csütörtök Viktória, Niké
- A termő ág elkészítése. Többfelé elágazó gledícsiaág feldíszítése apró díszalmákkal, dióval és kék szalagokkal. A kész mű elhelyezése a termős asztalon. (Na ezt még egyetlen évben sem tudtam megvalósítani )

2011. december 24.szombat, Ádám, Éva SZENTESTE
- Díszítsük fel a karácsonyfát szokásainknak megfelelően és próbáljuk ezt az estét és a következő napokat szeretteink körében eltölteni.


És a végére engedtessék meg nekem néhány gondolat az ajándékozásról. Nem arra akarok kitérni, hogy mit vegyünk, és mit ne, mennyit és kinek, készítsünk esetleg, hanem három kisgyermek anyukájaként a következetességre.

Ha a kicsinek/kicsiknek azt mondtuk, hogy a Mikulás hozza az ajándékot, akkor az hozza. Ha levelet írunk neki, akkor írjunk minden évben, egészen addig, amíg a legkisebb is hisz benne. Ne térjünk el a saját magunk kialakította hagyománytól, mert ellentmondásba keveredünk és ezt a gyerekek megérzik, tudják.

Pld.

Nálunk mindíg dec 5-ről, 6-ra virradó éjjel jár a Mikulás. Vagyis 5-én este kitesszük a (konyha)ablakba a tiszta cipőket, csizmákat és a Mikulás éjszaka abba pakolja az ajándékokat. Reggel lehet örülni neki. És mivel nálunk Magyarországon ez a szokás, és az, hogy Karácsonykor is kapnak ajándékot, ezért iylenkor csak csomagot kapnak, esetleg apró játékkal. Kisautó, ilyesmi. Mi gyerekkorunkban mindíg kesztyűt kaptunk :-). Végül is a Mikulás öreg már, nem bír el annyi mindent. De ezt mindenki maga döntse el, csak segítségnek írtam.

Aztán a Karácsony! Gyerekkoromban 24-én, a vacsora után bontottuk az ajándékokat. Délután elmentünk sétálni, vagy amíg aludtuk anyukámék (vagyis az angyalok) feldíszítették a fát. Aztán valahogy vacsora közben alákerültek az ajándékok is, természetesen azt is az angyalok hozták. Sosem kaptuk el őket.

Nálunk elgyütt díszítjük a fát, és várjuk az angyalkákat, mert ha nagyon tetszik nekik, akkor sok-sok ajándékot hoznak. 24-én vacsora, aztán lefekvés, és másnap reggel ajándékbontás. Az én nagyobbik fiam annyira szemfüles, hogy bizony nem lehetne titokban a fa alá csempészni az ajándékokat, és a nagyik messze laknak, nem tudják elvinni őket ilyenkor sétálni. Az öröm viszont óriási ilyenkor!

És miért az angyalok hozzák az ajándékot? Mert gyerekkoromban is ők hozták, és mert hihetetlennek tűnik számomra - és anyukám elég okos volt ahhoz kicsi koromban, hogy meg sem próbálja elhitetni velem -, hogy egy újszülött ajándékot hoz. Hiszen a KIsjézus kapta az ajándékokat! Persze az emberiség szempontjából nem így van, de ezt most hagyjuk. A háromkirályok, a pásztorok, mind-mind ajándékot vittek neki. Az angyalok hozták az örömhírt, tehát ők hozzák az ajándékot. Nekem így logikus, és ezt a gyerekeknek is el tudom mondani.

Boldog Adventi Várakozást Mindenkinek!

Megjegyzések

Judit üzenete…
De jó, hogy megírtad részletesen, kis iránymutató, meg olyan tudatlan is voltam, mit mikor miért. Köszönöm!
Az adventi koszorút tegnap elkészítettem.
Amaranta üzenete…
Nagyon szívesen, örülök, hogy segíthettem :-)

Kíváncsi vagyok a koszorúdra, megmutatod? A táskáid is gyönyörűek, biztosan az is különlegeslesz. Én a tavalyit fogom elővenni és kicsit felfrissítem. Kap új gyertyákat. Most azzal elégedett vagyok. Majd jövőre újítok.
Monika üzenete…
Köszönöm,hogy újra leírtad,mert bizony már nem emlékszem pontosan!♥
Amaranta üzenete…
SZívesen :-) Nekem semárt az emlékeztető!
mmama üzenete…
Minden évben szívesen elolvasom..
Hozzánk is mindig angyal járt !
És kaptunk még két plusz angyalt is ,
Gergő dec.4. Soma dec. 10. én érkezett.
Valamint Anyukám is Angyal lehetett, mert decemberben érkezett és januárban távozott örökre.....
Amaranta üzenete…
Nekem is van két plussz angyalom, Aura és Agenor, mert dec. 3-án szülkettek :-)

Nekem nincs harmadik, de Anyukád biztosan az volt, és lehet , hogy most is az, és fentről néz, ha tud segít is.
Connys Cottage üzenete…
thats sweet.Lovely

Conny

Népszerű bejegyzések