Bárányhimlő :-(((((

Lenne mit mutatnom, de nem megy, mert szerdán leterített minket a bárányhimlő. Már kedden este volt egy-két pötty, de akkor még csak a gyanú szele legyintett meg, amit gyorsan elhessegettem. Aztán szerda reggel készültünk az oviba, és akkor már több pötty is volt, ezzel biztossá vált. 16 gyerek lett bárányhimlős estére, egyazon időben!!!!
Az óvodásom hősiesen tűri, talán ma volt a csúcspont, elkiabálni nem akarom. Szerencsére a lázat eddig megúsztuk. Már csak azon izgulok, hogy az ikrek megússzák. A nátha az egy dolog, de 4 hónaposan bárányhimlősnek lenni, az durva. Két hét múlva kiderül. Elvileg 6 hónapos korig védettek, ha az anya átesett rajta, és szoptat. Na most én átestem szoptatok, de emellett tápszert is kapnak, úgyhogy nem tudom...
Azért utánanéztem, 9 hónapos kkoruk után kaphatják meg, és ugyebár kettő kell belőle. A másik dolog, hogy úgy tudtam, csak a szövődmények ellen véd, de a neten azt olvastam, hogy a bárányhgimlő ellen is (végül is az ellen van, hehe...:-), lökött gyedes anyuka...). A harmadik pedig, hogy minnél kisebb korban (vagyis 3 év alatt) esnek át rajta, annál nagyobb a kockázata, hogy később a vírus feléled a szervezetben, "emlékezik" és övsömört okozhat. Valamint ilyenkor gyógyszeres kezelésre is szükség van, nem elég hagyni, hogy lefusson a betegség magától.
Az utóbbi két napban kb. 2X5 percet ültem napközben, éjszaka Andráska velem aludt, de minden moccanására felkeltem és nem tudom hányszor kentem át szegényt a csodaszerrel (ProxClin Hűsítő Hab, állítólag csak ezt szabad használni, vagy szódabikarbónás vízzel lemosni-1 liter víz 1 ekanál szódabikarbóna), csakhogy aludjon. Ma szinte semmit nem evett, csak ivott, délután aludt, de sírva torokfájósan (ez is velejár???) ébredt, atalán hőemelkedése is volt kicsit. Azóta jobban van, de enni nem akar. Még szerencse, hogy zuhanyozni szokott csk, és nem szeret fürdeni, mert legalább azért nem kell közelharcot vívnom vele, mert viszont a hajmosás az katasztrófa.
Csodás kint az idő, persze ki sem mehetünk...
Megjegyzések
Ami viszont nagyon durva,hogy a 21 éves lányom 1 hónapja újra átesett a himlőn.:( Nyirokmiriggyel kezdődött,aztán nátha,köhögés-szörnyen.Mire elimádkoztam az orvoshoz,az rögtön rákérdezett,hogy kiütések? tele volt a háta,én nem is tudtam róla.Most már jól van
Kívánom nektek is minél előbb.Ezen sajnos át kell esni.:(
Sára kapott védőoltást, és mikor az oviban több gyerek is beteg lett, egy-két bizonytalan pöttyöcske megjelent rajta is.. lehetett akár az is.. szóval úgy véd, hogy ha a gyerek el is kapja, nagyon enyhe a lefolyás.. Kitartást! :)
Mi 3-4 napos lázas időszakkal megúsztuk. Nem kentük semmivel és nem is vakarózott. 2 hét szoba-kertfogság nagyon kemény volt. Ikreknek szurkolok. Meg főleg neked.
Ha nem sütött a nap és nem volt lázas, a kertbe mehetett azért.
Kitartás.
Ha nem fog sütni a nap, akkor mi is kimegyünk kicsit. Így az ikrek sem voltak levegőn két napja.
Mammka! Felnőtt korban nagyon veszélyes, azt én is hallottam. A húsvéti rokonlátogatás miatt én is szóltam, hogy aki gyerekkorban nem esett át rajta, az figyeljen.
Remélhetőleg könnyű lefolyású lesz és a picik nem kapják el.
Csak tanulságul: bárányos voltam
11 évesen, 36 évesen , és soha nem volt övsömöröm és herpeszem sem.
Most már újra esedékes lenne egy :)
Szerencsére a hűsítő hab jól bevált. Most már száradnak a hólyagok, ma már csak 1-2 új volt. Sajnos a torka is azért fájt, mert lett rajta 1-2 hólyag, még a nyelvén is. De ma már evett, igaz, hogy csak corn flakset tejjel, de az is valami.