Eltűnésem oka...


Babákat várunk. Igen így, többesszámban, mert ikrek növekednek a pocakomban és nagyon boldog az egész család. Túl a 12-ik héten és Ultrahangon ideje kibújnom a csigaházból. Egyenlőre szokjuk a nagycsaládos gondolatot, ma már nevekről is beszélgettünk, bár a nemük egy ideig még titok marad. Kislányt érzek... kockáztassak... kislányokat :-)

Aztán persze lehet, hogy lesz két huncut fiam még :-D!

Kellett ez a néhány hét elvonulás, nem igényeltem a netezést. Furcsa is volt. Az más kérdés, hogy közben a gépem is, a modemünk is sokszor napokra rendetlenkedett.

Nem ment az elején minden teljesen simán, és biztosan lesznek még aggódós napjaim, de most már merek örülni.

Nem biztos, hogy olyan gyakran jelentkezem majd, mint régen, de a blogjaitokat próbálom visszaolvasni. Csodálatos így egyben látni a sok-sok munkák, amik időközben születtek. A megjegyzések még váratnak magukra, mert vissza kell szoknom :-).

Aztán szomorúan vettem tudomásul, hogy sokan búcsúztak is. De most valahogy könnyebben megértem ezeket a búcsúkat. Eg yblogot pedig újra lehet indítani, ha úgy érezzük megint szükség van rá, újra tudunk írni.

Megjegyzések

Monika üzenete…
ÓÓóóóóó! Ennél csodásabb hírt nem is írhattál volna!!!!!Isten éltessen benneteket és kívánok nagyon szép várandósságot!
Monika
Bea üzenete…
Hát ez fantasztikus! Gratulálok, és szívből kívánom, hogy problémamentes, boldog várakozással teli kismamiságod legyen a továbbiakban!
mmama üzenete…
Mi már megbeszéltük, végig szorítok
Mindannyiótoknak.
Mint ikrekkel is megáldott nagyi
tudom hogy nagyon sok boldogságban lesz még részed. A fáradtság el törpül majd, és csak a szép marad.
Vigyázz magatokra.
Ledorka üzenete…
Ismeretlenül is veled örülök. :)) Minden jót kívánok nektek!
Julcsi üzenete…
Itt is gratulálok Nektek!
Annyira örülök, már sejtettem, amikor a fórumon időnként "feltűntél":) És nagyon drukkoltam, hogy így legyen!
És még valami: én imádom a nagy családot:)))
Dóri üzenete…
Gratulálok! :) Kitartást, egészséget és nagyon sok örömet kívánok nektek.
Anice kötős blogja üzenete…
Csodálatos hírek!A legjobbakat kívánom és sok örömet még !
katafolt üzenete…
Julcsi tudja,miről beszél :-)Vigyázz magatokra és majd meséld el nekünk is,ha már tudod a nem-arányt !
Kicsoda üzenete…
Amikor a hallgatas csak nott, akkor persze tudtam miert es egyre jobban szoritottam, hogy johirrel gyere.
Szerintem fantasztikus, hogy ujra bevallaltad, es vegigcsinaltad!
Sok nyugalmat es keves aggodo percet!
Edige üzenete…
Nagyon-nagy gratula Nektek!!! Vigyázz magadra és néha azért írogass is, hogy tudjuk, minden rendben.
Mamis üzenete…
Gratulálok!Jó egészséget kívánok, és vigyázz magatokra!!
bruercsi üzenete…
Szívből gratulálok és jó egészséget kívánok!! Fantasztikus hír!! Vigyázz magatokra!!!!!!! :)
----------------------------------
Remélem nem tartasz önzőnek, de majd ha jön az ihlet, várom a mese folytatását, mert nagyon felcsigáztál!! :)
zazálea üzenete…
Ezerszeres gratuláció, nagyon jó nektek, vigyázz magatokra nagyon....!
Endy üzenete…
Gratulàlok Nektek! Pihenj sokat, èlvezd az àllapotodat!
Nem kaptam mèg meg a kèpedet, remèlem, hogy nem a posta ordoge jàtszott!
Panti üzenete…
Itt is gratulálok, és nagyon vigyázz magatokra.
Névtelen üzenete…
Gratulálok! Nagyon örülök a jó híreknek és minden-minden jót kívánok nektek! Próbálj pihengetni, tapasztalatból tudom, hogy jót tesz (nekem is ikreim vannak, cska ők már nagy lovacskák) :))) Ha bármiben tudok segíteni, csak kérdezz nyugodtan!
Abile üzenete…
Kívánok Neked jó egészséget! Élvezd ki minden percét... olyan gyorsan elrepül a 9 hónap :o))
Ledeczki Anna üzenete…
Nagyon sok boldogságot, egészséget kívánok nektek:)
Kata üzenete…
A hosszú csend és az eltűnés okát én is tudni véltem és csendben nagyon-nagyon szorítottam nektek!!!
Sok szeretettel gratulálok és nagyon szép várandósságot kívánok neked, nektek! ;o)
Millió puszi!
Lele üzenete…
Gratulálok!Ha lenne kérdésed szivesen válaszolok(szintén ikres anyúka vagyok).
kastanie üzenete…
Örülök a jó hírnek!
Amaranta üzenete…
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat, átadtam a babáknak is. :-) Nagyon meghatódtam tőletek!

Az Ikrek anyukáinak jó tanácsait biztosan ki fogom majd kérni, egyenlőre csak találgatok, mi is vár majd rám. Egyenlőre jól vagyok, csak meg kell tanulnom beosztani az erőmet egy napon belül is.

A sárkányos mese pedig napokon belül folytatódik majd. Egyenlőre fejben írom, de már nem sokára betűkbe kívánkozik. Eddig hiába próbálkoztam vele.
Kriszta üzenete…
Én is szeretnék így ismeretlenül is gratulni, erőt, egészséget, kitartást, türeémet kívánok Neked/Nektek! :)
martimez üzenete…
Gratulálok!
Szera üzenete…
Ez csodálatos! Jó egészséget nektek!
Panti üzenete…
Gratulálok, s vigyázz magatokra.
Szeretnék részedre egy díjat tovább küldeni, kérlek nézz be hozzám.
maca üzenete…
Csuda jó hír! :)Kívánom, hogy az Égiek vigyázzanak rátok mindvégig!
Unknown üzenete…
Én is gratulálok sok-sok szeretettel!


Gabella
Cicurka üzenete…
Gratulálok! Boldogságos várandósságot! :-)

Népszerű bejegyzések