Tanácstalan vagyok...

Ez most nem egy alkotós bejegyzés lesz, de mivel nem tudom, hogy mit tegyek, hogyan oldjam fel ezt a problémát, gondoltam kirom, hátha tudtok tanácsot adni.

Van egy kis előzménye a dolognak. Először is Andráskázt már egy ideje nagyon érdekli a test felépítése. Csontozat, izmok ilyenek. Néha elég nehéz is volt válaszolni a kérdéseire, de valahogy megoldottam.

Csakhogy a nyáron meghalt az anyósom testvére, aki eléggé szerette és a kisfiam is kedvelte. Nehéz volt elmagyarázni neki, hogy mi is történt. Nagyon öreg és beteg volt. Eddig a halált úgy kezelte, bármit is mondtunk neki, hogy majd a kórházban meggyógyítják. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy onnantól nincs tovább... itt viszont volt temetés, kimentek az apjával a temetőbe, mert menni akart. Magán a temetésen nem vett résztt. Valahogy tudatosult benne, hogy ilyenkor, a halál után a csontok a földbe kerülnek. Ez azóta is téma volt, próbáltuk feldolgozni. Pld. nem lehetett azt mondani, hogy öregek vagyunk.

Aztán múlt hét hétfőn azzal jött haza, hogy a fiúk nem engedték, hogy játszon velük (már most klikkesednek), és az a kisfiú, akivel egyébként játszani szokott azt mondta neki, hogy elvágja a torkát. Láttam, hogy nagyon megviselte, és ismerem a kisfiút, biztos, hogy nem magától találta ki, csak vele mondatták el. Szomorú volt és levert mikor mentem érte az oviba. Mivel a múlt héten szünet volt, és kezdett fájni a torka meg köhögött, itthon tartottam. Egész héten ez volt a téma, mondtam neki, hogy a kisfiú nem gondolta komolyan, butaságokat beszél.

Aztán ma azzal jött haza, és el is pityeregte magát, hogy azt mondták neki a fiúk, hogy ha iskolás lesz, akkor utána meghal. Szóval felfogta, hogy mia halál, és nem kér belőle. Próbáltam megnyugtatni, nem tudom, mennyire sikerült. Megint rosszakat álmodik...

Tudom, hogy került terítékre a halál, meghalt az egyik óvónéni apukája és az óvónéni talált rá. A szülők pedig gondolom bezséltek róla otthon. A legtöbb gyerek, amíg nem találkozik vele, nem veszi tragikusan, az én fiam igen.

Ráadásul az egyik kislány vidáman közölte, miközben öltöztünk, hogy a dédipapa kórházban van, nagyon öreg és beteg. Nem kívánom senkinek azt a riadalmat a fiam szemében. Sikerült még ott megnyugtatni, de ezután derült ki, hogy a fiúk azt mondták neki, meg fog halni.

Most erre mit mondjak? Megbeszéltük, hogy természetesen nem fog meghalni, nagyon sokáig fog még élni, sok iskolát kijárni, és utána dolgozni fog, felesége lesz, meg gyerekei, ahogyan apának is. És nem , mi még nem vagyunk öregek. És lehet, hogy meg sem hall, majd, mert feltalálják azt a gyógyszert, amitöl örökké fog élni. (ezt már csak dörmögtem mert hülyeség, de szemmel láthatóan megnyugtatta).

Aztán este megint előkerült a dolog. Megbeszéltük, hogy ha valaki megöregszik, vagy beteg lesz nem okvetlenül hal meg. Még nagyon sokáig élhet. Na de akkor , a nagymama testvére miért? Ekkor lementem a sejtek szintjére. Ez egyenlőre elég volt. Még hozzá tettem, (lehet, hogy nem kellett volna...), hogy csak a testünk hal meg a lelkünk nem. Az felrepül és angyal lesz belőle.

Ez tetszett. Elmagyarázta, hogy látott már ilyet, a köldökünkön keresztül kirobban és felszáll.

Na ekkor nem tudtam mit is mondjak.

Szerintetek, hogyan kezeljem le ezt az egészet? Ha legalább ismernék mesét ilyen témában, de nem jut eszembe egy sem.