Merengés...

Most kicsit másképp csináltam... csak azt fogadtam, meg, hogy egy icipicit javítok pozitív irányba azokon a tulajdonságaimon, amelyek eléggé gyenge lábon állnak. Azt hiszem, most vágtam a fejszémet a legnagyobb és legkeményebb tuskóba :-D
Aztán látom ám a blogokon, hogy összegeztek, tervezgettek. Beindultak a tekervényeim nekem is.
A tavalyi évvel azért meg vagyok elégedve, amennyiben a varrást nézzük. Lehetett volna sokkal többet is persze, de a séta a napsütésben pláne ősszel, sokszor elcsábított a varrógép mellől például. Az előző évekhez képest viszont rengeteget varrtam!
(Sajnos ezt a képet nem én rajzoltam, a neten találtam, de azóta a honlap megszünt a címe: kyrarajza_Amaranta)
Erre az évre is sok a tervem, de először is ruhatárfelújításba kezdek, már
kiválasztottam a szabásmintákat, megvannak az anyagok, főleg a piros skótkocka most a gyengém, itt gyönyörű anyagok vannak, csak elérhetetlenül. Ha skótok lennénk, pers
ze nekünk valószínűleg valami olyasmi árnyalatú lenne a plaid-ünk, vagy a kilt-ünk, amit jobbra láttok, nem pedig piros :-)

Egy újabb baba is ki akar bújni az ujjaim alól, de még nem állt mindene össze, addig bent marad.
A PIF ajándékok tervei is majdnem készen vannak, nem szeretném elkapkodni, mert utána kellemetlenül érzem majd magam, ha nem úgy sikerül, ahogyan elterveztem.
Jó néhány tev már papíron várja a megvalósítást, vannak olyanok is, amelyek még csak mocorognak a fejemben. Az fog először elkészülni az összes közül, amelyik először összeáll bennem és az ujjaimba kívánkozik, mert akkor tudom, hogy majd jól sikerül és nem kínlódás a készítése, úgyhogy sorrendet nem írok.
A következő két nap még a családommal hármasban telik inkább, együtt játszunk, összebújunk, finom teát iszogatunk, vagy forró csokit a hidegre való tekintettel, hiszen 5-től a férjem újra dolgozni megy majd, és akkor beindítom a varrógépemet.

Megjegyzések
valóra váljon, az is amit nem irtál ide!
Amit most teszel , hogy együtt van a család, hogy idilli a kép, a legjobb
út vágyaid teljesitéséhez.
Nézd csak meg az angyalt kacsintott !
Terveim nekem is vannak, majd pár hónap múlva eldől mi valósul meg belőle. :)
Sok sikert kívánok egész évre!