MINDEN HÉTEN EGY MUFFIN-Párizsi csokis muffin (második hét)


Szóval, ez egy igazi beszélgetős, tejszínhabos-kávézós süti. Nagyon finom! Az eredeti recept Sthal Judittól származik, kicsit változtattam rajta a saját ízlésemre. Az eredetit zárójelben melléírom a változtatásoknál, amit a saját szövegemben kiemeléssel jelölök.

Hozzávalók:
10 dkg étcsokoládé (minél nagyobb kakaótartalmú)
0,5 dl erős és forró kávé (1 evőkanál neszkávé és 0,5 dl forróvíz)
15 dkg sűrű meggylekvár
1 fiola rumaroma, vízzel 0,5 dl folyadékká kiegészítve (0,5 dl konyak)
15 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg puha vaj
10 dkg cukor (15 dkg cukor)
2 tojás

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn ez 4-es fokozat), és kivajazzuk a muffintepsi mélyedéseit ( és kibéleljük papírkapszlival a muffintepsi horpadásait).
Az étcsokoládét nagyon apróra vágjuk, és a forró kávét ráöntjük ( és közben felforralunk fél dl vizet. Ezután a csokihoz hozzászórjuk a neszkávét, és a kávés csokira ráöntjük a forró vizet). Az egészet simára keverjük, hogy a csoki tökéletesen felolvadjon, aztán félretesszük hűlni.

Ezalatt a meggylekvárt elkeverejük a konyakkal, majd a lisztet összevegyítjük a sütőporral és a sóval.

A tésztához a én egy kicsit meglangyosítom a vajat és a cukorral habosra keverem,(puha vajat és a cukrot robotgéppel 1-2 perc alatt összehabosítjuk), majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat. Ezután a konyakos lekvárba belekeverem a sütőporral és sóval elkevert lisztet, majd a vajas-cukros-tojásos keveréket is.(Ezután lassabb fokozatra kapcsoljuk a gépet, és a cukros-tojásos vajhoz felváltva hozzákeverjük a konyakkal higított lekvárt, a kávés olvadt csokit és a sütőporos lisztet.)

A kész tésztát elosztjuk a muffintepsi horpadásaiban, és kb. 20 perc alatt megsütjük. Ha beleszúrunk a tűvel, és nem ragacsosan, hanem tisztán jün ki, kész van a sütemény.

Jó Étvágyat!

Igazából ez már a sokadik hét kellene, hogy legyen a muffinok között, de egyéb okok miatt elmaradtak a sütések. Most majd megpróbálom pótolgatni az elmaradásokat.

Megjegyzések

Bea üzenete…
Jól néz ki!
Ezt az eredeti csokisat szoktam én is sütni Stahl Judittól. Illetve már a lánykám is el tudja készíteni!
Szoktam a közepébe is tenni lekvárt egy kis kanállal, néha meggyet dugdosok bele, de azt hiszem legközelebb kipróbálom a Te receptedet is, nagyon tuti lehet!

Köszi a hozzászólást a blogomban, pamutot megnézem, hátha találok, sajnos kötni most nincs időm a sok varrás miatt.

Népszerű bejegyzések