2011. augusztus 30., kedd

Hullócsillag



Mármint a fonal neve. Már elkészültem vagy két hete, nagyon szeretem, a legnagyobb melegben is bizonyított. Bár már volt rajtam, sajnos megint nincs olyan képem, amin éppen rajtam van. Ezért csak így mutatom.

A minta egyszerű és 5-ös tűvel haladós is volt. Az ujja ugyan szűknek tűnik a képen, de mikor felvesszük, akkor bizony idomul hozzánk, az esése meg kifejezetten kedvez nekem. Imádom ezt a fonalat :-)

Nem tudom mennyire látszik, de a válla az nyitott, hogy egy kis csavar is legyen benne, és kellett az önbizalmamnak.





Hullócsillag vállvillantós rövidujjú felső

Mérete: 44-46

Hozzávalók:
Fonal: Barka Trend, Fesztivál: Hullócsillag 370 gr.
Tű: 5-ös bambusz

Modell: Saját


Minták:

Lustakötés:  Minden sorban sima szemeket kötünk
Csipke: a rajz alapján készül és itt kérek elnézést a "kockás" lap miatt.



Elkészítés:

Háta: 80+2 szemre kezdjük, és 2 sort kötünk lustakötéssel. Ezután a csipkemintval folytatjuk, egészen a karöltőig, ez az én esetemben 40 cm. Ekkor elkezdkjük kialakítani a karöltőt. Mindkét oldalon lekötünk egyszerre 1x3 szemet, majd 4 soronként 4x1 szemet, majd 2 soronként 4x1 szemet és ismét 4 soronként 4x1 szemet.
Közben a nyakkivágáshoz 60 cm-es magasságban leláncoljuk a középső 16 szemet. A két részt külön kötjük tovább. A nyakkörhöz még leláncolunk két soronként 3x1 szemet. 65 cm-es magasságban leláncoljuk a váll maradék (ha mindent jól számoltam) 14 szemét.

Eleje: Ugyanúgy készítjük mint a hátát, de a nyakkivágáshoz 50 cm-es magasságban leláncoljuk a középső 12 szemet.A két részt külön kötjük tovább és még két soronként  1x2 és 4x1 szemet fogyasztunk.

Ujja: 32 + 2 szemre 2 soros lustakötéssel kezdjük, majd a csipkemintával folytatjuk. Közben mindkét oldalon, 4 soronként 4x1 szemet szaporítunk. 12 cm után kezjük a fogyasztást, 4 soronként 4x1 szemet fogyasztunk. 14 cm után a szemeket rugalmas lekötéssel leláncoljuk.

Összeállítás: Összevarjuk a felső vállait és oldalait. Összevarrjuk az ujját, majd belevarrjuk a karöltőbe. Ha jól dolgoztunk, akkor nem ér a válláig :-)

Végül rövidpálcákkal  a nyak és karkivágást.

2011. augusztus 25., csütörtök

Eddig még sosem estem le a leépcsőn...

..., na most ez is megtörtént velem,  méghozzá tegnap. A kánikula számlájára írom, szerencsére nagy bajom nem lett, csak mindenki nagyon megilyedt. Tegnap jöttek szüleim és minden nagyon szépen alakult a meleg ellenére, amíg ebéd után le nem zúgtam az utolsó négy lépcsőfokon.

A vádlimmal tompítottam, mindekettővel, és amellett, hogy jó kis zúzódásom lett, és meghúzódott a vállam, karom, hátam (bár inkább izomösszerándulásnak mondanám), az ijedségen kívül nem lett bajom. Első mozdulattal végigsimítottam a lábamon és azt hittem nagy a baj, nem mertem megnézni, csak a férjemmel kiabáltam, hogy valami van a lábammal. Ő meg azt kérdezte, hogy van a hátam, de a hátamat nem ütöttem meg, és kiderült, hogy némi vizesruha és semmi gond.

Még kicsit fáj, de igazából jobban fáj az összerándult izomzatom, vagyis izomlázam.

Mi volt a kisfiam megjegyzése a jajveszélekelésemre?

- Na ennek annyi... 

Nagyon kedves nem? Na de mit várhat az ember elsőszülött magzatától? Ezen egyébként bármilyen furcsa is nagyon röhögnöm kellett, mert magam elé képzeltem hozzá a jellegzetes mozdulatait és a nagymamája döbbent arckifejezését. Egyébként meg nagyon figyelmes volt utána hozzám és ma is egész nap, szóval nem olyan szőrösszívű ám!

Na szóval vigyázzatok a kánikulával, mert igencsak tompítja a reflekszeket!

2011. augusztus 23., kedd

Gyermekkorom kedvenc ételei



Nagyon érdekes felkérést kaptam Mmamától, és jól el is gondolkodtatott, ezért is van az, hogy csak most írom ezt a posztot. De először is a játékszabályról:

Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedves ételeit, sültjeit a blogunkon !
Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is
fűződnek.
Emellett persze akadnak olyan ételek is , amiket nagyon nem kedveltünk.
A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel amennyihez kedve van.
Így jobban megismerhetjük egymás ízvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is.
Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékba !

Akiktől szívesen olvasnám gyermekkoruk kedvenc ételeit ( ha már kaptak ilyen felkérést, akkor persze tárgytalan, bár igyekeztem követni az eseményeket, hogy ne ismételjem a kérést ) :
- Kdatta
- Aledi
- Harmatcseppek
- Ktimó
- Judilla

És akkor most vissza az ételekhez. Jó néhány eszembe jutott.

Legfőképpen anyukám tejberizse, rögtön, zsigerből. Naná, hiszen naponta főzte szinte, válogatós kislányának. Utánozhatatlan az íze, mindene. Akárhogyan bróbálom elkészíteni, nekem egyszerűen sosem sikerül úgy. Ezért sokszor előfordult, miután elköltöztem otthonról, hogy azt kértem mikor hazamentünk, főzzön nekem tejberizst :-) 
Aztán persze sok-sok finomabbnál finomabb étel van amit főzni szokott, de ez határozta meg a gyerekkoromat.

Vagy pld. apukám szombat reggeli rántottái kicsi koromban. Nem tudom mennyi tojásból készült, csak került még bele liszt, tej, só bors, paprika. Alája először is kockára vágott füstöltszalonna, karikázott kolbász, hagyma. 
Utánozhatatlan ahogy készítette, már maga a mozdulatok is. De ez nem tartott sokáig, egyszer csak nem sikerült neki többet. Azóta nem készíti, de az emléke mindíg megmarad és az íze is a számban, hiszen szorosan hozzátartozott a gyerekkoromhoz. 

Még valami volt amit szeretett és tudott is csinálni, és ez a fúrtkrumpli.  Jó nagy krumplik kellettek hozzá, meg egy szerszám (saját készítésű persze), amivel lyukat lehetett fúrni a krumplikba és a belseje spirálalakban jött ki. A közepébe kolbász került, a tepsit zsírral kente ki, belesorakoztak a megtöltött krumplik, a spirálok, negyedelt hagymafejek, és az egész tetejére szalonnából kakastaréj. Sütés közben bizony locsolgatni kellett a krumplikat, a kicsorgó zsiradékkal, hogy ne száradjanak ki és ízletesek, pirosan ropogósak legyenek. Isteni finom volt!

Az apai nagymamám nemigen szeretett sütni-főzni, nem is igazán ment neki. Viszont egyvalamit nagyon tudott, és ez a krumplilángos. Legalábbis mi így hívtuk, de nem olajban sült, hanem a masina (sparhelt) platniján. Én is gyakran készítem, csak éppen palacsintasütőben. De az a forróság az arcomon, ahogy a meleg masina mellett állok és nézem, ahogy sül, az megmaradt bennem. Először is félrehúzta a masina tetején a kutaccsal a karikákat ellenőrizendő, elég jó-e már a parázs. Néha tett rá kukoricacsutkát is ha kellett. Aztán tisztára törölte a tetejét, már nem emlékszem mivel, de gyors mozdulatai voltak, az biztos. Mindíg csodáltam érte, miért nem égeti meg magát. Aztán a nagymamám a kisült lángosok minkét oldalára, valódi tollból készült "kenőtalyu"-val gyors mozdulatokkal rákente az olvasztott vajat, megszórta kristálycukorral, és négybe hajtotta. Lehetett is falatozni. 

Még meg kell, hogy említsem apai nagyapám lecsóját is, ezt semmiképpen sem lehet kihagyni a felsorolásból. Ő azért jobban szeretett főzőcskézni, de csak a lecsója maradt meg az emlékeimben. 
Először is kiment a kertbe és összeszedte egy nagy tálba az éppen érett paprikákat, ez többféle fajtát is takart egyszerre persze, meg a paradicsomokat,  a kamrából a hagymát, szalonnát, kolbászt, zsírt.

Megmosta a zöldségeket, hozzákészült a feladathoz (mindent feldarabolt), és kezdődött a főzőcske. Kockára vágott szalonna engedte ki a zsírját, és ha nem volt elég akkor került hozzá egy kis disznózsír is. Erre a hagyma, majd mikor már üvegesre párolódott a fedő alatt, a paprika és a paradicsom is, sóval, borssal.  Gyakori kevergetés és illatminta, kóstolás következett és mesélés is közben persze. Egy mozdonyvezetőnek sok története van az unokák számára (a mozdonyvezetői múltból keletkezett a sparhelt masina elnevezése). Mikor már majdnem puhák voltak a zöldségek, belekerült a felkarikázott kolbász is. Amikor pedig egészen megpuhultak, következett a zsírjára sütés. Mikor zsírjára sült elkészült a lecsó, fehér kenyérrel ettük, tunkoltuk, pedig általában bikaerős volt a paprikától (valahogy az erősebb fajta ért  ilyenkor legtöbbször).

Az anyai nagymamám viszont sütni nagyon tudott, ha főzni nem is. A kosárkája és a zserbója egyetlen ünnepről sem maradhatott el és az is utánozhatatlan, mert kellett hozzá a tiszta szoba, ahol hűsölt, puhult. Meg van a receptje, készítettem is már, de hiányzik hozzá az a bizonyos plussz :-)

Anyai nagyapámtól viszont derelyét készíteni tanultam, és egyben gyúrni, síkálni (tésztát nyújtani) is kb. hatéves koromban. Legyőzhetetlen volt a gyúrttészták terén, legyen az káposztás, túrós, vagy darás. Nagyon jókat ettünk együtt :-)

Talán ennyi. Persze sok emlék eszembe jutott, és az is érdemes lenne leírni őket, mert elfelejtődnek. Ezért is jók az ilyen kérések.

2011. augusztus 22., hétfő

Csúnya vagyok... és egy régi ruha

Nem olyan régi, kb. két éves. Akkor varrtam, amikor az ikreket vártam mert bár december végére voltam kiírva, azért a pocakom már nyáron is nődögélt. Nem kismamaruha, de nyáromn aláfértem. Tavaly ha egyszer volt rajtam, idén sem döntöttem csúcsot tegnap vettem fel először. Pedig szeretem. Valamelyik évekkel ezelőtti Burdából varrtam meg, a német nyelvűből, mert akkor éppen szünetelt a magyar kiadása. 


Tegnap késő délután viszont bementünk Székesfehérvárra sétálni, mert elegünk volt az ajtókeretek és ajtók festéséből. A gyerekek sem mozoghattak rendesen, így felkerekedtünk. A férjem kattintgatott, főként a gyerekeket de belekerültem a szórásba én is. Nem kellett volna. Egészen ki vagyok békülve magammal, ha nem kell tükörbe néznem, de az még hagyján. Ha képen látom magam, akkor mindíg elborzadok. Tudom, hogy sokan elfogadjátok mokat, de én képtelen vagyok, ha látom is :-) A saját stílusomat sem igazán találom, másként látom magam, mint ahogy kinézek, bármilyen furán is hangzik... Ez van, és csak remélni tudom, hogy rajtam kívül egyre kevesebben érzik magukat így. Az jó  lenne, biztató a jövőre.

Azért nem adom fel! Azt sem, hogy idővel talán lejebb mennek a kilók és tornával talán kicsit feszesebb is leszek, és főként azt, hogy elfogadjam magam. Biztos könnyebben menne az elfogadás, (ha kicsit több mint hét  éve, de régen is volt!) ha nem hirtelen hízom meg a hormoninekciók miatt, hanem lassan történik a változás. 
És mondhatnám azt is magamnak (mondom is persze), hogy ennyi idő alatt született három gyerekem és ahhoz képest ahogy kinéztem már nem is vagyok annyira puffadt és torz, de nem vígasztal a dolog, mert közben látom, hogy a többi kismama milyen szépen visszatalál a formályához, és itt most direkt nem lányos alakot mondtam, mert olyan nincs, csak nagyon kivételes esetben.

Azt nem mondanám, hogy utálom így magam, mert hazugság lenne, de nem szeretem. Csúnya vagyok és kész. Pedig lassan már ideje lenne megbarátkoznom azzal, hogy sokkal jobb nem lesz, már csak azért sem, emrt lefogyni még fogyhatok, de öregedni azért öregszem tovább. Azt sem értem mi értelme, hogy mindezt leírom, de talán segít kicsit.  A lökött eszmefuttatásom végére, vidám gyerekfotók jönnek, mert mégiscsak övék az egész Világ!


Kapjuk el a vizet!

Tessék a labdád!


Jellegzetes duzzogós, Aura póz :-)


Lendületben...

Futás Apához!