A babák jól vannak :-)



Ez a központi téma az életünkben, bár elvileg ez egy kreatív blog lenne ugyebár. Minden rendben van a két babócával, egymás felett vannak. A feljebb lévő bátrabb volt, így kileshettük, hogy ő kisfiú. A lentebb lévő baba titokzatoskodik még, de remélem, hogy jövő szerdán ő is megmutatja magát, majd ígérek neki valmait :-)

A kisfiamnak csak annyi volt a reakciója, hogy nevet kell neki adni! Na a lánynévben biztos vagyok, de a fiúnévben még nincs megegyezés. Nekem az Attila és az Alexander tetszene, de még utánanézek a jelentésüknek is.

Jól elfáradtunk, mert néhány ügyet is kellett intéznünk közben, az óvodakezdés is a nyakunkon, tornacipő (természetesen csakis terepszínű, vagyis katonai, mert más színű lábbelit nem hajlandó felvenni), váltószandi (ez barna, de nagyon nehezen hitte el, hogy színben ez is katonai) , színes ceruza, és olló már van :-D

A terv az, hogy a tornazsák és az óvodai zsák is terepszínű lesz, szerintem a babás már nem illik hozzá. Sajnos úgy néz ki, hogy keki póló és rövidnadrágnadrág (ez is tornafelszereléshez) felhajtása már nehézkesebb lesz, mert amit egy sportáruházban kinéztem, az csak 4 éves korig van méretben, és neki legalább 5 éves méret kellene, tehát kb. 116-os. Azért majd csak összejön, ha a tornacipő összejött. Szerencsére sikerült olyat találni, amelyiknek magasabb a szára, belül cipzárral nyitható, tehát nem kell fúzögetni, és könnyű is. A legtöbbel az a baj, hogy nagyon nehéz a gumi miatt és nem lehet bennük normálisan mozogni.

Megjegyzések

mmama üzenete…
Egy kis segítség : Alexander
gr. eredetű nagyra becsült név Nagy Sándor után /Megalosz Alekszandrosz/
ott a férfiassággal párosítják a hadvezér után.
Magyar megfelelője Sándor.

Örülök hogy jól vagytok !
Kaoka üzenete…
Örülök, hogy jól vagytok.:) Reméljük jut hely a pocidban egy kislánynak is. Ha nem az egyformák is nagyon édesek. :)Egy a lényeg egészségesek legyetek. :)
Amaranta üzenete…
Mmama!

Köszönöm a segítséget, reméltem, hogy valami ilyesmi a jelentése :-). Azért is tetszik, meg olyan nagyon szép a hangzása.

Kaoka!

Köszönöm, tényleg úgy érzem, hogy nem baj, ha mind a kettő fiú, amellett, hogy nagyon örülnék egy kislánynak :-)

Mikor mondta az orvos, hogy fiú, szinte meg sem lepődtem. Mostanában egyre inkább azt éreztem valahogy, hogy az egyik az lesz. Azért még reménykedem egy kicsilányban is.
Ledeczki Anna üzenete…
Olyan jó olvasni Rólatok:)) A vitaminoktól már én is rosszul vagyok. Ha csak meglátom a bogyókat, rámjön a hányinger.

Várom a hírt a másik babáról:)
Amaranta üzenete…
NA igen, a vitaminok! Nekem a multitól van a mai napig, de a védőnőm azt mondta, hogy étkezés közben vegyem be, az segít, és igaza volt!

Népszerű bejegyzések